Húsvétvasárnap elhunyt Fülesmackó magyar hangja, a legendás bábművész, Gyurkó Henrik.
Neve, de még inkább hangja örökre összeforrt a széles közvélemény emlékezetében Füles mackó televízióbeli bábfigurájával. Gyurkó Henrik miskolci születésű bábszínész vasárnap hunyt el, élete kilencvenegyedik évében – írta a miskolci születésű művészről a boon.hu.
Gyurkó Henrik 1960-tól 2020-ig napra pontosan hat évtizeden át (február 1. – február 1.), játszott az Állami Bábszínház kötelékében. Művészetét többek között Jászai Mari és Érdemes művész díjakkal ismerték el, de budapesti díszpolgársággal is.
Gyurkó Henrik adta az annak idején népszerű, de máig ismert lengyel bábfilm, a Fülesmackó főszereplőjét. Ő énekelte a felejthetetlen főcímdalt is.
Gyurkó Henrikről Bóta Gábor színikritikus is megemlékezett Facebook-oldalán. Kiemelte, hogy Gyurkó Henrik maga volt a „vérbő elevenség”, aki Petruskaként bejárta a világot, és Vitéz Lászlóként „akkora életerővel püfölte palacsintasütőjével az ördögöket, hogy úgy tűnt, még a halálon is kifog”.
(Nyitóképünkön: Gyurkó Henrik 2017. május 17-én a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban a Budapest Bábszínház elõadásait, legendás bábtervezõit, a nemzetközi sikereket és a kulisszatitkokat idézték meg.)
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


