Elhatárolódik a Sapientia a barátnőjét brutálisan megverő oktatójától

Elhatárolódik a Sapientia a barátnőjét brutálisan megverő oktatójától

Elítéli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara annak az oktatójának a cselekedetét, aki a napokban agyba-főbe verte barátnőjét, az áldozat emiatt súlyos sérüléseket szenvedett.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége csütörtökön tett közzé állásfoglalást az ügyben a felsőoktatási intézmény honlapján. „Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet. Az egyetem akadémiai közössége teljes mértékben elítéli, az oktatói státussal ellentétesnek és az egyetemi tanári, emberi értékekkel össze nem egyeztethetőnek tartja B. F. magatartását és cselekedeteit, elhatárolódik a történtektől és egyszersmind együttérzését fejezi ki az áldozattal szemben” – szerepel a Sapientia Kolozsvári Karának közleményében.

Hírdetés

A felsőoktatási intézmény közölte azt is, hogy belső szabályainak értelmében, saját hatáskörben is kivizsgálást indít az említett oktató ellen, s kezdeményezi az oktató felelősségre vonását.

Lapunk úgy tudja, hogy az agresszor a filmművészet, fotóművészet és média szak tanársegédje. Értesüléseink szerint B. F. egy nézeteltérés nyomán súlyosan bántalmazta barátnőjét Kolozsvár belvárosában, a nyílt utcán. A napokban, éjszaka történt incidens során az egyetemi oktató nem csak ütlegelte, hanem azután is rugdosta a fiatal nőt, miután az áldozat a földre került.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »