Elhanyagoljuk a gyerekek pénzügyi nevelését

Elhanyagoljuk a gyerekek pénzügyi nevelését

A szlovákiai gyerekek pénzügyi ismeretei erősen korlátozottak, amiért a szülők és az iskolák is felelősek – derül ki a 365.bank legfrissebb felméréséből. A szakemberek szerint az iskoláknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy a diákok legalább az alapvető pénzügyi ismereteket elsajátítsák.

„A spórolással és a hitelekkel kapcsolatos témákban a gyerekek alig 46 százaléka igazodik el” – mondta el Pavol Baboš, a felmérést elvégző 2muse ügynökség ügyfélkapcsolati menedzsere. Szerinte ennek a fő oka, hogy a szülők nagy része csak elvétve szán időt arra, hogy a pénzügyekkel kapcsolatban is felvilágosítsa a gyerekeit, és ha mégis, általában csak elméleti síkon mozognak. A 11 és 15 év közötti gyerekek nagy része, nagyjából 77 százaléka ugyanakkor azt állítja, hogy a pénzügyi ismereteit a szüleiknek köszönheti, miközben csaknem minden második szülő panaszkodik arra, hogy az iskolákban ennek a témának nem szentelnek kellő figyelmet.

Hírdetés

„Az iskolarendszer reformja elkerülhetetlen. Sajnos, a pénzügyi tudás azon területek közé tartozik, amelyeket elhanyagoltak, ami hosszabb távon alaposan megbosszulhatja magát” – állítja Andrej Zaťko, a 365.bank igazgatója. Szerinte ez egyébként már a mai felnőtteken is meglátszik, akiknek szintén hiányoznak a legalapvetőbb pénzügyi ismereteik, emiatt pedig gyakran olyan adósságokba verik magukat, amelyeket nem tudnak visszafizetni, a pénzüket pedig képtelenek hatékonyan fialtatni, nem beszélve arról, hogy emiatt egyre többen esnek csalók áldozatává.

A szakemberek szerint az iskoláknak jóval nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a diákok pénzügyi ismereteinek a bővítésére, odafigyelve arra is, hogy kiegyenlítsék a gyerekek szociális helyzete miatt keletkezett különbségeket is, amelyek Szlovákiában a legnagyobbak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. „A jelenlegi áldatlan helyzet több tényezővel is magyarázható. Gondok vannak a tanárok felkészítésével és a pénzügyi ismeretek elsajátítására szánt szűk időkerettel is” – mondta el Zuzana Labašová, a Komenský Intézet programmenedzsere, aki szerint a tanterv olyan átfogó reformjára lenne szükség, amely az életben alkalmazható tudásanyag átadását tekintené a fő céljának.

(mi, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »