Elhallgattatták a Class FM-et

Elhallgattatták a Class FM-et

A Médiahatóság augusztusban döntött, november 19-ével így analóg frekvencián elhallgatott az egyetlen országos kereskedelmi rádió. Vasárnaptól már csak interneten érhető el a 2009-ben indult Class FM, aminek sorsa láthatóan épp úgy pecsételődött meg, mint korábban a Danubisé és a Sláger Rádióé. A médiumot fenntartó Advenio Zrt. perelt, az első tárgyalás decemberre várható, így az országos frekvenciát egyelőre nem is kaphatta meg senki.

Vajna közben egyre növekszik

A több mint 2,5 milliós napi hallgatottsággal bíró rádió ellehetetenítése mögött feltehetőleg politikai okok állnak. Már a Médiahatóság döntése előtt többen arról írtak: a tulajdoni viszonyok miatt kedvezőtlenül alakulhat a rádió jövője. A Simicska Lajos üzletember érdekeltségébe tartozó rádió tavasszal a Sláger Rádiót tulajdonló céghez került, Michael McNutt igazgatósági elnök alá. A Sláger Zrt.-nek 85 százalékban az amerikai üzletember a tulajdonosa, míg a Marquard Media 15 százalékot birtokol. Közben a kormányzat is beindult, a filmügyi biztoshoz, Andy Vajnához tartozó Radio Plus Kft. így egyre látványosabban fejlődött. A Rádió 1 november közepétől már napi 20 órában sugároz többek közt Paks, Miskolc, Nyíregyháza és Szekszárd környékén is.

Vasárnap óta csak az interneten elérhető a rádió, de a munkatársak bizakodóak, a munka megy tovább. A lapunkkal azonos épületben működő csatornánál vasárnap épp olyan ügyelet volt, mint más hétköznapokon, nyilatkozót viszont nem tudtunk elérni. Puskaporos viszont a hangulat: a hét közepén nagy sajtóvisszhangot váltott ki a Morning Show búcsúja. A Class FM kedden Sebestyén Balázsék műsorának felfüggesztéséről tájékoztatott. Sebestyén viszont videóüzenetben cáfolt, és szerda reggel Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel ragaszkodtak hozzá, hogy elköszönjenek a hallgatóktól. Ez aztán meg is történt, az adást pedig a Facebookon is közvetítették.

Hírdetés

Köszönik szépen

A Class FM a jövőben a classfm.hu oldalon lesz elérhető: hallgathatjuk 3G-, illetve WIFI-képes mobilról, valamint a UPC és a a Magyar Telekom set-top boxain keresztül tévéről is. Az utolsó adásblokkot november 19-én DJ Whiteboy vezette, ő elmondta: a karmája miatt lehet az egész, hogy ismét ő búcsúzhat el egy rádió lekapcsolásakor. Annak idején a Roxy Rádióval járt ugyanígy. Napközben Abaházi Csaba is búcsúzott a hallgatóktól. A 24.hu szerint az utolsó szám, amit játszottak, a Köszönöm Szépen volt a Kelemen Kabátban-tól.

Jelenleg országos frekvenciaelérésük már csak állami rádióknak, a Kossuthnak, a Bartóknak, a Petőfinek és a Dankónak van.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »