Elhalasztották a japán holdraszálló egységet szállító űrhajó indítását

Elhalasztották a japán holdraszálló egységet szállító űrhajó indítását

A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) röviddel a tervezett felbocsátás előtt a légkör felső rétegében uralkodó erős szél miatt felfüggesztette H-IIA űrrakétájának fellövését, amely egy holdraszálló egységgel indult volna az űrbe.

Az indítást 24 perccel a kitűzött időpont – helyi idő szerint 9 óra 26 perc – előtt fújták le a Japán déli részén lévő Tanegasima Űrközpontban – számolt be róla az X mikroblogon a műveletet irányító Mitsubishi Heavy Industries (MHI).

Az űrrakéta a JAXA holdjáróját (SLIM) viszi magával,

amely Japán első holdraszálló egysége lenne a Föld kísérőbolygóján.

Hírdetés

Az ázsiai szigetországból egy tokiói központú űripari startup, az Ispace vállalat Hakuto-R nevű kereskedelmi holdszondája áprilisban megkísérelte ugyan a holdraszállást, de landoláskor a Hold felszínébe csapódott, és megsemmisült.

A H-IIA űrhajót eredetileg szombaton bocsátották volna fel, de az időjárási körülmények miatt hétfőn már harmadik alkalommal halasztották későbbre az indítást.

A SLIM holdi leszállóegységet azért fejlesztették ki, hogy tesztelhessék vele a holdraszállás technológiáját. Felbocsátásását követően a SLIM várhatóan három-négy hónapon belül áll Hold körüli pályára, és négy-hat hónap múlva kísérli meg a landolást a Hold felszínén. Ha sikerrel jár, Japán lesz az ötödik holdraszálló ország az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után.

A JAXA a jelenlegi felbocsátási ablakban még szeptember 15-ig kísérelheti meg az űrrakéta indítását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »