Elhalasztották a a Gábor Dénes-díjak átadását

A járványhelyzet miatt későbbre halasztották a Gábor Dénes-díjak ünnepélyes átadását, számolt be Bendzsel Miklós, a Novofer Alapítvány kuratóriumának elnöke az M1 csatornán. Az elismerést életre hívó alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt a Gábor Dénes-díj történetében első alkalommal nem tartották meg 2020. decemberben az ünnepélyes díjátadót. Hozzátette: az eseményt a hagyományok szerint a Parlament Felsőházi termében rendezik majd meg, amint a járványhelyzet engedi. Bendzsel Miklós kiemelte, hogy az 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díjat a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismeréseként tartják számon. A díjban napjainkig csaknem 250-en részesültek.

Az alapítvány célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka és a technológiai fejlesztés együttesén alapuló innovációban megszületett kiemelkedő teljesítmények elismerése. Megjegyezte: az elismerés elnyerésének egyik feltétele, hogy a jelölt legyen iskolateremtő, munkássága során adja át az eredményeit a következő kutató nemzedékeknek. A 2020-as díjazottak mezőnye a növénynemesítéstől az atomfizikáig, az immunológiától a beszédmodellezésig terjedt, részletezte Bendzsel Miklós.

Hírdetés

A 2020-as díjazottak egyike Fekete Andrea kutató, gyermekorvos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem docense, a műsorban elmondta: többek között egy olyan transzplantációs folyadék fejlesztéséért nyerte el a díjat, amely a szervtúlélést segíti, illetve egy olyan új gyógyszernek a műszaki megoldással történő fejlesztéséért díjazták, amely a fibrózisban hat.

Fekete Andrea hozzátette: egyik szabadalmuk, amely már számos országban szabadalmi elfogadást kapott, a tüdőhegesedés gyógyítására irányul. A járvány kitörése után klinikai vizsgálatok indultak, hogy kifejezetten a koronavírus-fertőzést követően kialakuló tüdőgyulladást és tüdőhegesedést javítja-e az új kezelés. Magyarországon jelenleg 100 betegen vizsgálják, hogy hatásos-e a szer. Amennyiben bebizonyosodik, hogy hatékony a gyógyszer, kiterjesztik a vizsgálatokat nagyobb populációra. „A Covid kezelésére jelölt és abban úgy tűnik, hogy hatékony gyógyszerről van szó” – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »