Elhalasztják „Meloni lágereinek” megnyitását

Az olasz kormány néhány héttel elhalasztotta az Albániában épülő migránstáborok megnyitását, amelyet eredetileg augusztus elsejére tervezett – jelentette be Alfredo Mantovano, a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár.

Mantovano hangoztatta, hogy az egyik tábor, amelyet Shengjinben építettek, elkészült. Az albániai kikötővárosban kialakított központban a migránsok azonosítását végzik majd.

A másik helyszínen, Gjaderben május végére tervezték a munkálatok befejezését, de logisztikai problémák miatt lassabban tudtak dolgozni.

A nehézséget az államtitkár beszámolója szerint részben a rendkívüli forróság jelenti, amely napközben lehetetlenné teszi a munkát, másrészt a tábor területének talajviszonyai szintén megnehezítették az építkezést.

Így a táborok eredetileg augusztus elsejére tervezett megnyitását halasztani kell, "néhány hét múlva lesznek működőképesek" – nyilatkozta az államtitkár a RAI1 közszolgálati televízió rendezte sajtóbeszélgetésen szerda este. A közölt információk szerint Gjaderben külön részlegben helyezik el azokat, akik menedékkérelemre jogosultak, a tábor másik részét pedig azoknak tartják fenn, akik illegális bevándorlóként nem léphetnek be Olaszországba, és kiutasítják őket.

Hírdetés

Mantovano hangsúlyozta, hogy tizenöt európai uniós tagállam kért már információkat a római kormánytól, többek között Németország is, mivel az Olaszország és Albánia közötti együttműködés példaértékűnek számít: "ez az első alkalom, hogy a gyakorlatban közös munka indult egy még nem tagállam ország és az Európai Unió egyik alapító állama között" a migráció megoldása érdekében.

A miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár egy német újság cikkének címére is reagált, amely a kormányfő Giorgia Meloni "lágereinek" nevezte az albániai táborokat. "Nem fasiszta táborok épülnek, hanem olyanok, amelyek elősegítik a törvényes bevándorlást" – jelentette ki Mantovano.

Hozzátette: "Albániába azokat irányítjuk, akikről azonosításukkal megállapítjuk, hogy biztonságos országból érkeznek, nem veszélyben levő emberekről van szó, és nem együtt érkező családok tagjairól van szó (..) tehát 99 százalékban olyanokról lesz szó, akiket ki kell toloncolni".

Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök tavaly novemberben kötött megállapodást, melynek értelmében Róma migránstáborokat létesít az Adriai-tenger túlsó partján található, de az egyik legközelebbi szomszédnak tartott Albániában. A megállapodást a római parlament februárban ratifikálta. A tengeren érkező migránsokat akarják az albániai táborokban elhelyezni: azokat, akiknek az olasz hatóságok mentenek ki a vízből vagy süllyedő bárkákból, és az eddigi gyakorlat szerint az olasz partokra viszik őket.

Meloni korábbi kijelentései szerint a táborok kettős célt szolgálnak, egyrészt tehermentesítik az olaszországi migránsközpontokat, amelyek zsúfolásig megteltek. Másrészt az a tudat, hogy nem automatikusan Olaszországba érkeznek meg, hanem egy EU-n kívüli országba kerülnek át, a migránsok visszatartását is szolgálhatja – vélte a miniszterelnök.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »