Elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke bejelentette, hogy a Szentszék javaslatára elhalasztják Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának április 26-ra tervezett veszprémi ünnepségét.

A bíboros elmondta, hogy a Szentszékhez fordult hivatalos állásfoglalásért, és azt a választ kapta,  hogy ameddig a pápai szék üresedésben van, addig ne tartsanak boldoggá avatást.

Kiemelte azonban, hogy mindez csupán formai halasztást jelent, hiszen a boldoggá avatás pápai dekrétuma már korábban megszületett, így az érvényességét és érdemi hatályát nem érinti a változás. A kihirdetéshez ugyanakkor egy külön megbízás szükséges – jelentette be Erdő Péter bíboros a HírTV adásában.

Erdő Péter felidézte azt is, hogy maga Ferenc pápa bízta meg azzal, hogy képviselje őt a boldoggá avatási szertartáson. Úgy fogalmazott: most, hogy a Szentatya elhunyt, kérdésessé vált, kit is képviselne az eseményen, különösen úgy, hogy a boldoggá avatás eredeti időpontja éppen a pápa temetésének napjára esik.

Hírdetés

Ezért a korábban elindított, gondos előkészületek ellenére a szertartást – akárcsak Carlo Acutis szentté avatását – el kell halasztani

– tette hozzá.

A bíboros megjegyezte, hogy a halasztás várhatóan nem lesz hosszú, és nem hasonlítható ahhoz az eshetőséghez, amikor például a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel későbbre kellett ütemezni.

BN/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »