Elhalasztják a megvétózott törvényekről szóló döntést, amíg nem jutnak egyetértésre

A szerencsejátékokról és az ún. Covid-amnesztiáról szóló megvétózott törvényekről azért nem szavazott még a parlament, mert velük kapcsolatban nincs egyetértés a kormánypártok között – mondta a TASR hírügynökségnek adott interjúban Roman Michelko, az SNS frakcióvezetője. Kijelentette, azzal is számoltak, hogy a korábban elhalasztott javaslatok közül több a decemberi parlamenti ülésen sem kerül sorra.

„Amíg a szerencsejátékokról és a Covid-amnesztiáról szóló törvényről nem lesz egyetértés a koalícióban, nem kerülnek napirendre” – mondta Michelko. Hozzátette, az üléseken mindig elsőbbséget élveznek a kormányjavaslatok és a kormánypárti képviselői javaslatok.

„A decemberi ülésen számoltunk azzal, hogy sok javaslat valószínűleg nem kerül sorra, de végül is ezek nem időhöz kötöttek, és bízom benne, hogy ha nem folytatódik a példa nélküli ellenzéki obstrukció, a képviselői törvényjavaslatok is sorra kerülnek” – tette hozzá.

Hírdetés

Richard Raši (Hlas-SD) házelnök viszont a hírügynökségnek adott interjúban azt is elképzelhetőnek vélte, hogy ebben a ciklusban már nem kerül terítékre a Covid-amnesztia ügye, és ő nem is tartja szükségesnek, hogy a parlament ennél a törvénynél letörje az elnöki vétót.

A szerencsejátékokról szóló törvényről véleménye szerint a következő ülésszakban szavazhatnak. Az államfő még áprilisban vétózta meg az ún. Covid-amnesztiáról szóló törtvényt, mivel nem értett egyet azzal, hogy mindenkit kárpótoljanak, aki a járvány alatt megszegett bármilyen járványügyi óvintézkedést. A szerencsejátékokról szóló törvény pedig az államfő szerint korlátozná az önkormányzatok hatásköreit.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »