Elhagyta az Iron Aquaticset az első számú férfi úszó

Elhagyta az Iron Aquatics úszóklubot Földházi Dávid, az egyesület első számú férfiversenyzője. Noha az Európa-bajnoki bronzérmes Földházi csak 2017 szeptemberében csatlakozott Hosszú Katinka és Shane Tusup klubjához, máris sok lett neki a bizonytalanság, és a honi úszóéletben jelenleg nem túlságosan számottevő Dunaharaszti MTK-nál folytatja.

Hírdetés

A még most is csak 22 esztendős Földházinak ezzel már élete második rövid szakasza zárul le az Iron-pár közelében, három éve ugyanis egy ennél rövidebb időszakot, két hónapot töltött Katinkáéknál, az Iron Lady edzőpartnereként. Akkor Földházi a 24.hu cikke szerint azzal magyarázta a váltást, hogy az ő sikerességét nem, csak Hosszú Katinkáét mozdítja elő Shane Tusup módszere. Ezúttal a Bors arról tudósít Földházi új edzőjére, Lőrincz Györgyre hivatkozva, hogy „egy fiatalos csapat tagja szeretett volna lenni Dávid”, ami eléggé furcsa, hiszen az Iron Aquatics kifejezetten fiatal és fiatalos úszóklub, Shane Tusup 30 év alatti edző, a másik ismert felnőtt versenyző, Dudás Dániel – akivel Hosszú a minap tért haza az Egyesült Államokban tett privát látogatásából – pedig még Földházinál is fiatalabb.

Földházinak edzésre mindenesetre e második időszak tökéletesen megfelelhetett, hisz az Iron klub saját pénzen versenyeztette őt az őszi világkupa-állomásokon.

Az Iron Aquatics egyébként a Duna Aréna körül ólálkodó újságírók szerint működik, Shane Tusup viszont egyedül jár edzéseket tartani – annak ellenére, hogy a Duna-parti futásáról posztoló Hosszú Katinka kedd óta már Budapesten van.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »