Elfogyott egy görög sziget lakóinak türelme, túl sok a menekült Híoszon (VIDEÓ)

Nem képesek uralni a menekülthelyzetet a görög hatóságok Híosz lakói szerint. A görög sziget csak tíz kilométerre található Törökországtól. Sokkal több migráns érkezik a szigetre, mint amennyit a menekülttábor fogadni tud.

Egy helyi gazda, Kosztasz magyarázza, hogy a túlzsúfoltság miatt a tábor területén kívül is meghúzódnak menekültek, maguk barkácsolta favellákat létesítve.

Ahol most sátrak állnak, az korábban Kampohora termékeny földje volt. Errefelé most szünetel a gazdálkodás.

Hírdetés

Szergiosz, a terület egyik tulajdonosa mutatja a tönkrement gazdasági épületek egyikét. Azt mondja, hogy felgyújtották a házat, minden megsemmisült, ami éghető volt. Nem tudni, miért és hogyan történt mindez. Majd ha az idegenek elmennek, akkor lehet újjáépíteni, teszi hozzá Szergiosz.

Csalkiosz falu polgármestere úgy érzi, hogy az évek alatt kialakult, egyre durvább állapotokat már nem bírják elviselni tovább a helyiek, mert már a mindennapokat zavarja a megoldatlan helyzet.

Vaszilisz Vigkasz elmondása szerint Csalkiosz falu a menekültválság legnagyobb elszenvedője a sziget települései között, és a Görögország számára is nagy kihívást jelentő migrációs nyomás frontvonalában van. A hatóságok által itt várakoztatott menekültek számára is szenvedés, hogy itt rekedtek, a falusiak pedig féltik a vagyonukat, az állataikat és a terményeiket.

A Csalkiosz melletti migrációs központ 40 hektáros, de a menekültek által használt terület nagysága eléri a dupláját, a 80 hektárt. Ez kiesik a művelésből, ami komoly kár a gazdáknak. (Euronews)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »