Elfogták és őrizetbe vették végre a két cigánybűnözőt, akik megölték és elégették a budai milliárdost

Elfogták és őrizetbe vették végre a két cigánybűnözőt, akik megölték és elégették a budai milliárdost

Őrizetbe vették a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azt a bűnügyi felügyelet alatt álló két férfit, Makai Zsoltot és Kiss Józsefet, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy nagyvállalkozót a Baranya megyei Bár községben – írja a Privatkopo.info.

A megalapozott gyanú szerint a két cigány – és segítőik – 2020 kora tavaszától fogva tartotta, rendszeresen bántalmazta, rettegésben tartotta, gyógyszerezte a későbbi áldozatát, egy budai milliárdos nagyvállalkozót azért, hogy megszerezzék a vagyonát, majd megöljék őt. Azt követően, hogy 2020. augusztus 10-én, a hajnali órákban végeztek áldozatukkal, tüzet gyújtottak – amit égésgyorsító anyaggal „felerősítettek” – a férfi lakrészében azért, hogy eltüntessék a nyomokat, és leplezzék életellenes tettüket.

Az üzletember vagyonának megszerzése érdekében végrendeletet hamisítottak, amelyben Makai Zsolt élettársát jelölték meg örökösként. A dokumentumot be is nyújtották a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőnek.

A bűncselekménnyel összefüggésben Makai és Kiss már korábban is a rendőrök látókörébe került, majd a hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozás során a rendőrök elegendő bizonyítékot szereztek ahhoz, hogy az ügyészségnél kezdeményezzék a két gyanúsított letartóztatását, írja a lap.

Korábban írtuk:

– Már vígan facebookozgatnak a budai milliárdost kifosztó, majd elégető cigánybűnözők

– Londonban fogták el a budai milliárdost fogva tartó és fosztogató cigány bűnbanda egyik tagját

– Pintér és Hajdú nevével próbálta "zsarolni" az elégetett budai milliárdos lányát egy volt rendőrtiszt – nem adta be a derekát, az apja 3 hét múlva halott volt

Hírdetés

– Így játszhatták át a kurvák a cigánybűnözők kezei közé a később meggyilkolt milliárdost

– Így megy ez nálunk: sem a kastélytűz, sem a budai milliárdos halálának okát "nem tudták" megállapítani

– Két éve még piti könyvtolvaj volt a halálra égetett milliárdos színesfémtelepét kifosztó bűnbanda "észlénye"

– "Politikai személyek, rendőrök is érintettek a halálra égetett budai milliárdos ügyében"

– Már emberölés gyanújával nyomoznak a bári kastélytűz ügyében, amelyben a budapesti milliárdos életét vesztette

– Egyre durvább a cigányok fogságába került milliárdos ügye: már azelőtt megölhették, hogy rágyújtották a kastélyát

– Dikk, micsoda véletlen: halálra égett a cigánybűnözők karmai közé került milliárdos – négyszer is "kigyulladt" a kastély

– Szamurajhadsereg, 740 millió forintos áfacsalás – ezek a jó ajánlólevelek a fideszes ügyvéd-politikusnál

– Bűnözők ajánlgatnak ügyfelet a fideszes ügyvédnek, de állítja, betartja a törvényt – az írásszakértő nem így látja

– Kegyetlen cigánybűnöző bandája hálózott be egy beszámíthatatlan milliárdost – exkluzív fotók, eltüntetni próbált videó

– A fővárosi prostituált- és drogpiacot is uralja az alkoholista milliárdost karmaiban tartó cigány maffia


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »