Elfogták Budapest egykori „hírhedt verőlegényét”

Négy férfit fogtak el a rendőrök egy 1996-ban történt emberölési kísérlet ügyében, a rendőrség előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján szerdán.

A közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozást folytat emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 49 éves budapesti T. György ellen. A férfi három társa, az 52 éves T. János, az 54 éves T. József és a 43 éves B. László budapesti lakosok a gyanú szerint a bűncselekmény elkövetésében bűnsegédként közreműködtek.

Lövések a hajtóra

Hírdetés

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint T. György 1996. november 13-án a Budapest VIII., Kerepesi úton található ügető melletti területen több lövést adott le egy hajtóra, aki a bűncselekmény során megsérült. A rendőrség kedden tartózkodási helyén fogta el a négy férfit, akik közül kettő elfogásában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége működött közre.

1996. november 13-án este három lövés ért egy sokszoros bajnok hajtót a Kerepesi úti ügetőpályán, L. Csaba a fején, a hátán és a combján sérült meg. A rendőrség akkor azonnal lezárta a környéket, de a tettest vagy a tetteseket nem sikerült elfognia.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »