Elfogták az ózdi asszony gyilkosát – ez sem egy skandináv típus

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást "H." Péter 39 éves ózdi lakossal szemben.

A gyanúsított 2019. november 13-án a délelőtti órákban megjelent a sértett ózdi otthonában és felszólította, hogy adja át mobiltelefonját. Az asszony ennek nem tett eleget, ekkor a férfi megütötte, majd a telefonnal együtt távozott az ingatlanból.

Ezt követően egy későbbi időpontban a férfi újra visszament a nő lakásához, aki beengedte, majd visszakövetelte telefonját. A kialakult vita hevében a férfi súlyosan bántalmazta az asszonyt, majd magára hagyta az ingatlanban. A sértettet hozzátartozója 2019. november 15-én a délutáni órákban találta meg a lakásban, aki az elszenvedett bántalmazás hatására ekkorra már elhalálozott.

Hírdetés

A nyomozók azonosították, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Bevetési Alosztály munkatársaival összehangolt akció során 2019. november 18-án 21 óra után Budapesten elfogták "H." Pétert.

Kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését, amelyet követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette.

Videót is közzétettek róla a Police.hu-n, nagyon vigyázva, nehogy túl sokat mutassanak belőle… de a lényeg így is látható.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »