Elfogtak a rendőrök egy kerékpárost halálra gázoló férfit

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki július 9-én Mercedesével elgázolt egy kerékpárost Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, amelynek keretében rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Hírdetés

Az eljárás során kiderítették a férfi tartózkodási helyét, és múlt pénteken, a kora reggeli órákban a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében Öttevény településen fogták el – ismertették.

A férfi ellen – letartóztatása mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folytatják az eljárást – áll a rendőrség közleményében.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »