Elfogták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját Mészáros Richárd2025. 06. 16., h – 09:16
Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával, aki a hatóságok szerint rendőrnek kiadva magát megölte a minnesotai állami képviselőház korábbi elnökét és férjét – közölte hétfőn Tim Walz kormányzó.
A gyanú szerint Boelter szombaton otthonában lőtte agyon Melissa Hortmant és férjét, Markot. A bűncselekményt Tim Walz kormányzó politikai indíttatású merényletnek nevezte. A hatóságok úgy vélik, Boelter lőtt rá egy másik demokrata politikusra, John Hoffman szenátorra és feleségére, a gyilkosságok helyszínétől néhány mérföldre lévő otthonukban.
„Egy ember elképzelhetetlen tettei megváltoztatták Minnesota államot. Ebben az országban, amikor az erőszak elharapódzását látjuk, ez nem válhat normává. Nem lehet ez a módja annak, hogy politikai nézeteltéréseinket rendezzük. Itt az ideje, hogy újra elkötelezzük magunkat az ország alapvető értékei mellett, és ezt mindannyian megtehetjük” – szögezte le Walz.
Boelter a Reuters hírügynökség által megismert online bejegyzések és nyilvános feljegyzések szerint biztonsági szakértőnek vallotta magát, aki a Gázai övezetben és Afrikában szerzett tapasztalatokkal rendelkezik. Kétrendbeli emberöléssel és kétrendbeli emberölési kísérlettel gyanúsítják.
A feltételezett elkövető rendőrnek adta ki magát a bűncselekmény elkövetésekor, rendőri egyenruhát viselt, és egy rendőrségi lámpákkal felszerelt terepjárót vezetett. A gyilkos szombaton kora reggel gyalog menekült el a helyszínről, amikor a rendőrök szembeszálltak vele Hortman Brooklyn Park-i otthonánál – közölték a hatóságok. Lakossági bejelentés alapján jutottak Boelter Green Isle-i otthona közelébe, ahol a környéket kommandós csapatok fésülték át, akciójukat megfigyelő repülőgépek segítették – közölték a tisztviselők.
Boelternél fegyver volt, de nem állt ellen és megadta magát.
A Boelter elfogására irányuló művelet, amely több száz nyomozó és a szövetségi, állami és helyi bűnüldöző szervek széles körének munkájára támaszkodott, az állam történetének legnagyobb hajtóvadászata volt – mondta Mark Bruley, Brooklyn Park rendőrfőnöke.
Kapcsolódó cikkünk
Lelőtték szombaton minnesotai otthonában Melissa Hortmant, az állam képviselőházának korábbi elnökét, valamint a férjét is.
Tim Walz minnesotai kormányzó szerint a házaspár politikai indíttatású merénylet áldozata lett. Walz szerint szintén politikai okokból lőttek rá egy másik politikusra, John Hoffman demokrata párti szenátorra és feleségére, akik mindketten megsebesültek.
A kormányzó szombati sajtótájékoztatóján az elkövetők felelősségre vonását ígérte és azt mondta hogy „mindenkinek, Minnesotában és országszerte is ki kell állnia a politikai erőszak minden formájával szemben”. Walz egyúttal felszólított mindenkit, hogy ne vegyenek részt semmilyen politikai megmozduláson az államban, amíg a gyanúsítottat kézre nem kerítik.
Donald Trump amerikai elnök tudatta, hogy tájékoztatták a történtekről és ezt a „szörnyűséges politikai erőszakot nem szabad megtűrni”.
Drew Evans, a minnesotai bűnüldözési hivatal főfelügyelője közölte: a hatóságok nagy erőkkel keresik a gyanúsítottat, aki a helyi tisztségviselők szerint rendvédelmi tisztnek öltözve követte el a bűncselekményeket. Bob Johnson, az állam közbiztonságért felelős megbízottja ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a gyanúsított „az egyenruháinkba vetett bizalmat használta ki, ami mélyen felkavaró árulás azok számára, akik becsülettel és felelősséggel viselik ezt az egyenruhát”.
Mark Bruley Brooklyn Park-i rendőrfőnök elmondta, hogy egy álrendőrautót is találtak, amelyet vélhetően a gyanúsított használt, és benne találtak egy írást, amelyben politikusok és más tisztviselők nevei szerepeltek.
Melissa Hortman a Demokrata Párt frakcióvezetőjeként is dolgozott korábban az állam törvényhozásában, házelnöknek pedig 2004-ben választották meg először.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »