Elfoglaltak egy falut az észak-koreai katonák a Kurszki területen

Elfoglaltak egy falut az észak-koreai katonák a Kurszki területen

Észak-koreai egységek december 6. és 7. között elfoglalták Plechovo falut az oroszországi Kurszki területen, amelyet korábban ukrán katonák tartottak ellenőrzésük alatt. A támadás során akár 300 ukrán katona is életét vesztette – számolt be róla a TASR amerikai és európai médiumok jelentései alapján.

A „Romanov Light” nevű Telegram-fiók szerint az észak-koreai hadsereg katonái úgy vonultak át a falun, mint egy hurrikán, és nem ejtettek foglyokat – írta a Newsweek portál. Erről az összecsapásrról egy másik Telegram-fiók, a Jurij Kotenok nevű orosz katonai blogger is beszámolt. A Newsweek azonban nem tudta megerősíteni ezeket az állításokat.

A First Source Report híroldal a harcok utáni felvételeket tett közzé a faluból. A képeken állítólag észak-koreai katonák láthatóak, akik sebesült társaikat ápolják. Más források szerint azonban ezek a katonák az orosz haditengerészet 810. dandárjának tagjai. Azonban ez utóbbi verzió sem zárja ki az észak-koreai hadsereg részvételét a harcokban.

A Newsweek megkereste az ukrán és az orosz védelmi minisztériumokat, valamint az Egyesült Királyságban található észak-koreai nagykövetséget, de egyelőre nem érkezett válasz.

Hírdetés

Az amerikai Hadtudományok Intézete (ISW) szerint az orosz fegyveres erők csütörtökön a Kurszki területen további két falut foglaltak el, Darjinót és Novoivanovkát. Az Egyesült Államok szerint az észak-koreai katonák először november elején vettek részt az ukrán csapatok elleni harcokban. Washington becslése szerint akár 10 000 észak-koreai katona is jelen lehet a Kurszki területen, további 12 000 pedig az ország más részein állomásozik.

Az ukrán hírszerző szolgálatok szórólapokon és videókon keresztül arra kérik az észak-koreai katonáit, hogy hagyjanak fel az oroszok melletti harccal és hagyják el Ukrajnát – írja az Euronews portál.

Ezeket az anyagokat az „Élni akarok” nevű ukrán projekt keretében terjesztik. A programot 2022-ben, az orosz invázió kezdete után indították, eredetileg az orosz katonák megszólítására.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »