Elfoglalták a színi egyetemet a hallgatók

Elfoglalták a színi egyetemet a hallgatók

Gyorshír: a tegnapi zenés tüntetés után – melyet elmosott a vihar – az SZFE hallgatói elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét, és nem hajlandók beengedni az új kuratórium tagjait. A szülők folyamatosan ellátják étellel a most már 12. órája bent tartózkodó, állításuk szerint nagyjából 250 diákot.

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete az éjszaka folyamán megtelt diákokkal, miután hétfő este az alapítványi tulajdonba helyezés ellen tüntettek a hallgatók.

Hírdetés

A DK természetesen egyből szolidaritást vállalt a diákokkal. A Demokratikus Koalíció kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai mellett – közölte a párt főpolgármester-helyettese kedden. Gy. Németh Erzsébet online sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy keddi hatállyal az intézmény vezetői és szenátusa is lemondott, mivel véleményük szerint az intézmény fenntartását átvevő alapítvány “minden alapvető jogkörétől megfosztotta” őket. A politikus úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt napokban a “látszatra sem adva végezte ki” az egyetemet.

Az SZFE “hősies hallgatói úgy foglalták vissza az egyetemüket”, ahogy a magyaroknak kell majd visszafoglalni az országot a Fidesztől – jelentette ki a Gy. Németh, aki szolidaritást vállalt a hallgatókkal és a tanárokkal.

Hunhír.info

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »