Elfogadták a tanárok béremeléséről szóló rendeletet, de a sztrájk folytatódik

Elfogadták a tanárok béremeléséről szóló rendeletet, de a sztrájk folytatódik

Elfogadta a kormány csütörtöki rendkívüli ülésén a sürgősségi rendeletet, amely bruttó 1000 lejjel növeli meg a tanárok, és 400 lejjel a tanügyben dolgozó kisegítő személyzet fizetését. A szakszervezetek azonban megerősítették: folytatják a sztrájkot.

A kormánykoalíció garantálja azokat a fizetésemeléseket, amelyekben az oktatási rendszerben dolgozók részesülni fognak – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormányülés elején, miután a gyermeknap alkalmából köszöntötte a gyermekeket. Nicolae Ciucă elmondta: a kormány nem tudja egyetlen határozattal jóvá tenni az oktatási rendszerben 30 év alatt felgyülemlett igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, de a csütörtöki sürgősségi rendelet radikálisan megváltoztatja a tanügyi bérezés rendszerét. Az oktatási rendszerben dolgozók, körülbelül 330 000 személy lesz az első haszonélvezője az új bértáblának – mutatott rá.

„Itt az ideje felismerni, hogy Románia ma már nem engedheti meg magának, hogy a tanárokat és a diákokat távol tartsa az iskolától. Ezek nagyon fontos pillanatok a nyolcadik osztályos gyermekek számára, fontos pillanatok a gimnáziumot befejező fiatalok számára, akiknek érettségi vizsgát kell tenniük. Ezek olyan kérdések, amelyeket szem előtt tartottunk és tartunk, hogy visszatérjünk normalitásba, és biztosítsuk a romániai oktatás egész átalakítási és modernizációs folyamatának koherenciáját” – tette hozzá a kormányfő.

Nicolae Ciucă meggyőződését fejezte ki, hogy ez a döntés és az oktatási szakszervezetek képviselőivel való újabb egyeztetés visszaadja a gyermekeknek „a reményt egy jobb jövőhöz”. Elismételte ugyanakkor, hogy az oktatás az egészségüggyel együtt a kormány prioritásai közé tartozik.

Elfogadta a kormány az oktatásról szóló sürgősségi rendeletet, a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások lezárultak – közölte csütörtökön Dan Cărbunaru kormányszóvivő a sajtóval, hozzátéve, hogy a kormány elfogadta azokat a követeléseket, amelyeket a szakszervezetek fogalmaztak meg a tárgyalások kezdetén. „Gyakorlatilag bejelenthetjük, hogy a követelésekről szóló tárgyalások lezárultak. A miniszterelnök utasítására a mai naptól kezdve Marius Budăi munkaügyi miniszter intenzívebbé teszi a párbeszédet az oktatási szakszervezetek képviselőivel a leendő bértörvényben szereplő bértábláról, Ligia Deca oktatási miniszter pedig folytatja a tárgyalásokat a szakszervezetek képviselőivel a kollektív munkaszerződésről” – mondta Dan Cărbunaru. Arra a kérdésre, hogy a sztrájk befejezettnek tekinthető-e, a kormányszóvivő azt mondta: „a tárgyalások lezárultak, ez a nyilvános üzenetünk”.

 

Hírdetés

A sztrájk folytatódik

Az oktatási szakszervezetek elutasították a kormány ajánlatát a tiltakozások befejezésére vonatkozóan, és a tanügyben folytatódik a sztrájk – jelentették be csütörtökön, a kormánnyal folytatott konzultációk után a szakszervezeti vezetők.

„A megbízatás, amelyet kaptunk, az volt, hogy utasítsuk el az ajánlatot. Az emberek szuverének. Az emberek vállalták az általános sztrájkot, az emberek döntenek, így várjuk a jövő hetet, hogy mi lesz a következő lépés. Remélhetőleg, helyreáll a normalitás, de minden attól függ, hogy az általunk képviselt emberek hogyan döntenek. Ez rajtuk múlik. Ezt írja a munkaköri leírásomban” – jelentette ki Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke.

A tanügyi alkalmazottak elégedetlenek azzal, hogy az új bértáblát három év leforgása alatt ültetik gyakorlatba, a béremelés részletekben történne, magyarázta a szakszervezeti elnök, és emlékeztetett arra, hogy az orvosok megkapták a kért teljes béremelést, amikor az egészségügyet kiemelt fontosságú ágazattá nyilvánították 2018-ban. A tanügyi alkalmazottak ugyanezt akarják – szögezte le. „Az emberek azt mondták, nem elfogadható, hogy a bértábla gyakorlatba ültetését 3 évre tolják ki, sokkal gyorsabban meg kell valósítani. Ne feledjék, mi azt mondtuk egy adott időpontban, hogy az emberek 25 százalékos fizetésemelést akarnak. Az ezer lejes emeléssel ez nem jön ki. A dolgok nagyon egyszerűek. Értékeljük, hogy a rendeletet elfogadták, de a kormány által javasolt időhorizontot, a 3 évet nem fogadjuk el” – mutatott rá Hăncescu.

„A kormány azzal érvel, hogy a kiadta a rendeletet, és ennél többre jelenleg nincs lehetőség. A rendeletet elfogadták, és a munkaügyi minisztériumban tárgyalásokat fognak folytatni a bértábláról, mert tisztáznunk kell a kisegítő tanszemélyzettel és a kisegítő személyzettel kapcsolatos dolgokat is” – magyarázta. Leszögezte azonban, hogy egyelőre nem vesznek számításba másfajta tiltakozó akciókat.

Marius Nistor, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség vezetője is hangsúlyozta, a szakszervezeti tagok követelik, hogy az oktatási minisztériummal egyeztetett bértáblát teljes egészében, júniustól kezdődően helyezzék hatályba, az ő megbízatásuk ennek kiharcolására terjed ki. „Keddtől kollégáink folytatni fogják a tiltakozó akciót; kizárólag ők dönthetnek ebben az ügyben” – mondta Nistor, hangsúlyozva továbbá, hogy a kormány képviselőivel lezajlott csütörtöki találkozón semmi újdonságot nem közöltek velük. „Azért hívtak minket, hogy tudassák velünk, hogy ezt a sürgősségi rendelettervezetet elfogadták, és azt az oktatási intézményekben dolgozó kollégák tudomására kell hozni. Ők már ismerik annak tartalmát, tudják, hogy miről van szó” – mondta Nistor.

A tanügyi dolgozók jelenlegi béremelése 2,168 milliárd lejes költséget jelent az államnak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »