Elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz

Elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz

A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.

„Végül mégis figyelembe vették a javaslatainkat, így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására.”

– írta közleményében Szijjártó Péter.

Hírdetés

A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására, soha nem fogjuk feláldozni őket világpolitikai játszmák oltárán – tette hozzá.

„Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, melyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat.

Továbbra is valljuk: új elnök, új remény!” – közölte a miniszter.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »