Elfogadták a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges törvényt

Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a román képviselőház szerdán a befektetők által sürgetett törvényt, amely utat nyithat a fekete-tengeri földgáz offshore kitermelése előtt.

A szenátus által már korábban elfogadott jogszabályt 248 szavazattal 34 ellenében erősítette meg a képviselőház. A törvény elfogadását csak a – többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott – Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenezte, arra hivatkozva, hogy idegenek fognak hasznot húzni a román tengerfenék kincseikből, és a törvény semmilyen szankciót nem tartalmaz a visszaélések megakadályozására.

Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök szerint a közvetlen és közvetett adók révén a román állam a kitermelt gázból származó jövedelem 60 százalékát kapja meg, míg a haszon 40 százaléka a befektetőké marad.

Hírdetés

Nicolae Ciuca liberális kormányfő szerint a döntés révén bizonyossá vált, hogy öt éven belül Románia energetikai szempontból függetlenné válik. A miniszterelnök egy gazdasági fórumon beszélt a témáról, felidézve, hogy kedden a Black Sea Oil and Gas befektetőcsoport vezetőivel találkozott, akik megerősítették, hogy már június vége előtt megkezdik a kisebbik fekete-tengeri lelőhely, a Midia földgázmező kitermelését.

A nagyobb földgázmennyiséget rejtő mélytengeri Neptun Deep lelőhelyen a kitermelés jogát megszerző OMV-Petromnak és a Romgaznak még jelentős beruházásokat kell eszközölnie, de 2026 végéig, 2027 elejéig ott is megkezdődhet a gáz felszínre hozatala, így Románia nemcsak saját lakossági és ipari fogyasztásához elegendő gázzal fog rendelkezni, hanem exportképessé fog válni – hangoztatta a román kormányfő.

A jelenleg hatályos, 2018-ban elfogadott, az “extrabevételeket” 70 százalékig terjedő progresszív adóval sújtó hatályos jogszabállyal a fekete-tengeri földgázlelőhelyeket felkutató befektetők elégedetlenek voltak, ezért a feltételek megváltoztatásától tették függővé a kitermelés megkezdését.

A Fekete-tenger Romániához tartozó térségéből kitermelhető földgáztartalékok meghaladják a 100 milliárd köbmétert – emlékeztetett a Digi24 hírtelevízió.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »