Elfogadták a 19. uniós szankciós csomagot, Szlovákia utolsóként bólintott rá

Az Európai Unió tagállamai csütörtök reggel véglegesen elfogadták az Oroszország ellen, annak ukrajnai agressziója miatt bevezetett 19. szankciós csomagot. Az új korlátozó intézkedéscsomag többek között magában foglalja az Oroszországból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának fokozatos tilalmát – tájékoztat a TASR hírügynökség az AP jelentése alapján.

Szlovákia szerda estéig az utolsó tagállam volt, amely blokkolta az új szankciók elfogadását. Robert Fico kormányfő a jóváhagyás feltételéül szabta, hogy az Európai Tanács következtetéseibe foglaljanak bele garanciákat a magas energiaárak kezelésére, vizsgálják felül a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS 2) bevezetését, és igazítsák a klímacélokat az autóipar és a nehézipar igényeihez.

Alexander Kováč, a szlovák kormányhivatal munkatársának közlése szerint Brüsszel végül Szlovákia összes követelését belefoglalta a csütörtöki Európai Tanácsi csúcstalálkozó következtetéseinek tervezetbe. Egy diplomata a TASR-nek megerősítette, hogy ezeket a részeket már stabilizálták, és a tárgyalások során várhatóan nem változnak.

Fico többször is hangsúlyozta, hogy a Szlovák Köztársaságnak alapvetően nincs problémája magukkal a szankciókkal, azonban azokat eszközként akarta felhasználni saját prioritásainak érvényesítésére. Az új korlátozó intézkedések elfogadásához az EU összes tagállamának egyhangú beleegyezése szükséges.

A 19. szankciós csomag célja, hogy tovább korlátozza Moszkva energetikai bevételeit, és növelje a nyomást Vlagyimir Putyin orosz elnökön annak érdekében, hogy tárgyalásokat kezdjen az ukrajnai háború befejezéséről.

Az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának tilalmát két szakaszban vezetik be: a rövid távú szerződések hat hónap múlva, a hosszú távú megállapodások pedig 2027. január 1-jével szűnnek meg. A teljes tilalom így egy évvel korábban lép életbe, mint ahogy azt az Európai Bizottság az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függés megszüntetésére irányuló tervében eredetileg javasolta.

Hírdetés

Az új csomag emellett utazási korlátozásokat is tartalmaz az orosz diplomaták számára az európai blokkon belül, valamint további 117, többnyire tankhajót ad hozzá az orosz árnyékflotta szankciós listájához. Az így büntetett hajók száma 558-ra emelkedik. A listára kazahsztáni és fehéroroszországi bankok is felkerülnek.

Brüsszel csütörtökön „ellentámadásba lendül”: a béke nevében békétlenséget hozó feltételeket szabna

A Reuters által idézett diplomáciai források szerint a szankciós listára négy, a kínai olajiparhoz köthető szervezet is felkerült.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője üdvözölte az új szankciós csomag jóváhagyását, és elárulta, hogy Kijev több javaslatát is belefoglalták. Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője már hétfőn jelezte, hogy e csomag elfogadása után meg kell kezdeni a 20. oroszellenes szankciósorozat előkészítését.

Az EU tagállamainak vezetői csütörtökön Brüsszelben tárgyalnak a Kijevnek nyújtott támogatás megerősítéséről és a Moszkvára nehezedő nyomás fokozásáról. Az ülés egyik fő témája az Európai Bizottság új kezdeményezése lesz, amely a befagyasztott orosz vagyon felhasználására irányul egy Ukrajnának szánt, több mint 140 milliárd eurós úgynevezett „jóvátételi kölcsön” finanszírozására.

teraz.sk

Nyitókép forrása: eu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »