Elfogadhatatlan magyarellenesség a román tudományosság legmagasabb fórumain

Elfogadhatatlan magyarellenesség a román tudományosság legmagasabb fórumain

Sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kincses Előd ügyvéd annak apropóján, hogy az EMNT kártérítési keresetet nyújtott be Dan Dungaciu, a Román Akadémia Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója ellen, amiért az a „Magyar vírus járványfenyegetése” című cikkével megsértette a magyar közösséget, komoly károkat okozva a román–magyar viszony tekintetében is.

A sajtótájékoztató elején Tőkés László elmondta: előző nap Bukarestben jártak Kincses Előddel, akinek jelenléte szimbolikus is volt, hiszen harminc esztendővel ezelőtt Temesváron ő volt Tőkés védőügyvédje, most pedig ismét ő védi a legfelsőbb bíróságon, amikor a Románia Csillaga érdemrend visszavonását kimondó államelnöki rendelet fellebbezési perében járnak el. „Bár az érdemi tárgyalást elhalasztották, június 4-i időzítése mégis szimbolikusnak tekinthető. Ennek megfelelően a román fővárosban emlékeztünk meg a trianoni békediktátumról, s hangsúlyoztuk ismét: Trianonra a temesvári megbékélés jegyében tekintünk, hiszen 1989-ben Temesváron románok és magyarok egymásra találtak, jó alkalom nyílt akkor a megbékélésre, de azt a marosvásárhelyi fekete március eseményei ellehetetlenítették. Az Iliescu-féle rendszer egyik legnagyobb bűne, hogy levegőbe röpítette a román–magyar megbékélés esélyeit” – mondta Tőkés László.

Hírdetés

Kincses Előd a Dan Dungaciu ellen indított per kapcsán elmondta: a Román Akadémia alkalmazottja, aki ráadásul a fővárosi tudományegyetemen oktatja és a központi sajtóban terjeszti ártalmas nézeteit, említett írásában egyfajta „terjedő magyar vírusként” mutatta be az anyaországból Erdélybe érkező állami támogatásokat, melyek – a jogvédő meglátása szerint – nemcsak az erdélyi magyarokat segítik, hanem minden, a régióban élő állampolgárt. „Ezeknek a támogatásoknak hála mindenki jól jár, aki magyarok által lakott területen él” – mondta az ügyvéd, majd hozzátette: Dungaciu írásában tudatosan és fondorlatosan támadta közösségünket, az erdélyi magyarságot kedvező helyzetbe hozó támogatási rendszer ellehetetlenítésén munkálkodva.

Ehhez kapcsolódva Tőkés László elmondta: a román „geopolitikus” tette egyértelműen magyarellenes cselekedet, mely világosan illeszkedik bele a román államhatalom kirekesztő, megbélyegző, romboló politikájába. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a román tudományosság és oktatás legmagasabb fórumain Dan Dungaciuhoz hasonló személyek trónoljanak, akik egyértelműen magyarellenes célzattal teszik, amit tesznek. Ez nem méltó sem a tudományossághoz, sem a románsághoz” – zárta gondolatait Tőkés László.

 Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »