„Elfelejti, hogy kormányfő” – saját tanácsadója kritizálta Ficot a kormány Ukrajna-politikája miatt

„Elfelejti, hogy kormányfő” – saját tanácsadója kritizálta Ficot a kormány Ukrajna-politikája miatt

Éles bírálatot kapott a szlovák kormány és maga Robert Fico, méghozzá a Smer saját köreiből. Eduard Chmelár, Robert Fico kormányfő tanácsadója élesen bírálta Szlovákia álláspontját Ukrajna kapcsán. Szlovákia ugyanis támogatta a washingtoni NATO-csúcs zárónyilatkozatát, ami lényegében a háború folytatását erősítette meg.

A szakmáját tekintve politológus Chmelár (korábban a Socialisti.sk mikropárt elnöke) elég keményen fogalmazott, mikor a facebook-bejegyzésében azt írta,

Szlovákia joggal vonja kétségbe tagságának jelentőségét a NATO-ban, ha a Szövetség képtelen érdemben ellátni saját tagállamait légvédelmi eszközökkel, miközben Ukrajnát felszerelik ilyen eszközökkel, holott nem tagállam.

Chmelár szerint ahelyett, hogy Szlovákia a helyes kérdéseket vetette volna a csúcstalálkozón, belement egy gyáva játékba, amely végeredményben csak még többet árt Ukrajnának. Úgy véli, hogy Ukrajna orránál fogva vezette Szlovákiát, amikor ez utóbbi aláírta azt a zárónyilatkozatot, amely „visszafordíthatatlannak” írta le Kijev NATO-taggá válásának folyamatát.

„Ezt a kemény megfogalmazást Magyarország és Szlovákia képviselői azzal próbálták enyhíteni a hazai publikum előtt, hogy belefoglalták azt a kitételt, hogy Ukrajna csak akkor válhat taggá, ha azt minden tagállam elfogadja”

magyarázta Pozsony és Budapest lépéseit Chmelár.

Az általa leírt kitétel egyébként is benne van a NATO alapokmányának tekinthető Washingtoni Szerződés 10. cikkelyében. Ez volt az a cikkely, amely miatt Svédország NATO-csatlakozását a törökök és a magyarok hónapokon át akadályozni tudták.

„Vagyis tulajdonképpen semmit sem értünk el és a nagyhatalmak kinevetnek minket, hiszen nyitott ajtókat döngettünk”

írta a politológus.

Hírdetés

Chmelár szerint – és ebben valóban van ráció – az Ukrajna NATO-csatlakozásának visszafordíthatatlanságáról szóló kemény nyilatkozat után nagyon nehéz lesz ellenállni a külső nyomásnak, amikor ténylegesen napirendre kerül Ukrajna tagfelvétele. 

„Emlékezzenek vissza Svédország esetére. Akkor a magyarok és a törökök is keményen ellenálltak, végül mégis elfogadták a felvételét. Robert Fico mintha elfelejtette volna, hogy kormányfő, és csak mint pártelnök jelentette ki, hogy a Smer képviselői nem fogják megszavazni Ukrajna tagfelvételét”

fogalmazott.

Körkép-vélemény:

Hozzátesszük, hogy a parlamentben a Smer és az SNS nélkül is meglehet a többség ahhoz, hogy Ukrajna felvételét a NATO-ba a törvényhozás ratifikálja. Ugyanakkor Chmelár nem hangsúlyozza ki eléggé, hogy jelenleg sem Németország sem az USA nem akarja a NATO-ban látni Ukrajnát, és a téma valószínűleg nem is került volna elő, ha a nyugatiaknak nem lenne szüksége egy témára, amivel elfedhetik azt a kudarcot, amit eddig Ukrajna kapcsán produkáltak.

Végül Chmelár kijelentette, hogy Szlovákia (és Magyarország) esetében nem hibás kommunikációról van szó, hanem téves álláspontról. 

Szerinte a kormány (vagyis Robert Fico) és Peter Pellegrini államfő kétarcú politikát folytat, és ha a kormány szociáldemokrata, akkor kifogásolnia kellene, hogy a szociális biztonság helyett fegyvergyárak konszernjeihez ömlik az adófizetők pénze.

Chmelár sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Magyarországgal ellentétben Szlovákia nem vette a fáradtságot, hogy legalább mentességet harcoljon ki magának a NATO Ukrajna-missziója kapcsán.

Körkép-vélemény:

Érdemes kiemelni, hogy sosem volt életszerű, hogy Szlovákia kimarad az ukrajnai NATO-misszióból. A szlovák fegyvergyárak (amelyekben az állam is társtulajdonos) nyilván csak akkor kapnának komoly megbízásokat, ha nem folytatnak különutas politikát, és csatlakoznak a háború fenntartásának politikájához. A logika egyszerű, ha nincs háború, nincsenek megrendelések, ha nem sodródik a fősodorral, Szlovákia később sem kap megbízásokat, mikor az európai készleteket kell majd feltölteni. Valójában a jelenlegi szlovák kormánytól csak annyira futja, hogy politikai retorikában és kisebb horderejű döntéseknél támogatja a magyar békemissziót és álláspontot.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »