Elfelejtette felvenni a 430 milliós ötöslottó-nyereményét

A fel nem vett nyeremények összege évről évre milliárdos tétel a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint: tavaly 1,16 milliárd, tavalyelőtt 1,9, 2014-ben pedig 1,47 milliárd forint volt ez a summa – ismerteti a pénteki Világgazdaság.

Az ötös lottónál néhány éve például 430 millió forintért nem jelentkezett egy nyertes, a hatos lottón pedig 2000-ben 214 millió forintos főnyereményét nem vette fel egy játékos.

Hírdetés

A lottócégnél külön szabályozás vonatkozik ezekre az esetekre: ha nem jelentkeznek a nyereményért, akkor az át nem vett összegek alapjából el kell különíteni egy alapot, melynek nyeremények céljára történő felhasználását az állami adóhatóságnak külön be kell jelenteni. Ez fedezheti a különsorsolások nyereményeit, legyen az tárgy-, pénznyeremény vagy a számhúzók nyereménye, illetve kiegészíthetik vele az egyes játékok nyereményalapját.
Továbbra is kiemelkedő bevételi forrás az állami játékszervező életében az ötös és a hatos lottó, valamint a többi számsorsjáték: tavaly 138 milliárd forintos forgalom származott ebből a kategóriából, ami több mint harmadát adja az esztendő teljes, 385 milliárdos árbevételének – olvasható a gazdasági napilapban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »