Elfeledett világvége

Hónapokon keresztül uralta a világsajtót a görög válság témája. Már-már hisztérikus hangulatban szinte mindenki világvégét vizionált. No jó, nem teljeset, csak euróövezetit. Nem telt el hét, hogy Brüsszelben ne hívtak volna össze egy rendkívüli ülést a görög hitelválság miatt.

Aztán jöttek a migránsok, és a görög apokalipszis olyan gyorsan lekerült a címlapokról, mintha sosem lett volna hellén válság. Helyette a közösségi oldalakon megjelentek a nyaralós szelfik, a homokos tengerparti láblógatós fotók, miközben mindenki a folyamatosan zuhanó „last minute” görög utak után kapkodott. A radikálisból egyre inkább középbal felé tolódó Sziriza fémjelezte athéni kormány elfogadta az újabb, immár harmadik mentőcsomagot, 86 milliárd euró, ötvenmilliárdos privatizációs fedezetvállalással, EKB-infúzió. És egyből újra lehetett pénzt kivenni a bankautomatákból. Lehet is továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló!
Görögország azonban ma is ugyanott áll, ahol szűk két hónapja. Mi több, holnap – idén immár második alkalommal – előre hozott parlamenti választásokat tartanak. A tét pedig nem kisebb, mint január 25-én volt.

Merre tovább, nemzetközi hitelezői „lélegeztetőgépen” marad-e Athén, vagy van esély bármiféle elmozdulásra? Képes lesz-e a görög gazdaság elmozdulni a holtpontról? A nemzetközi hitelezői trojka kivár. Mint megjegyezték, majd akkor lendülnek akcióba, ha kiderül, ki alakíthat kormányt. Egyelőre egyébként úgy néz ki, szépen visszaszivárognak a hátsó ajtón a „régi rezsim” emberei. Az a csapat, amelynek tagjai – többek között az augusztus 20-án miniszterelnöki posztjáról lemondott Alexisz Ciprasz szerint – évtizedekig meghamisították a görög gazdasági adatokat, és a válság előidézői. A jobbközép Új Demokrácia ugyanis a célegyenesben átvette a vezetést, ám nem biztos, hogy talál partnert, míg Ciprasz győzelme esetén – saját magát meghazudtolandó – nagy valószínűséggel a szociáldemokrata Paszokkal köthet koalíciót. Így vagy úgy tehát a régi rezsim emberei visszatérhetnek Görögország élére. Tiszavirág-életűre sikeredhet így a változás ígérete, és Ciprasz számára különösen az lehet igen kínos, ha – ahogy egyre többen szinte biztosra veszik – a Paszokkal szövetkezik. Az Új Demokráciával ugyanis ezt kizárta. A hitelezői trojka tehát mindenképp tapsolhat, hiszen visszatérhetnek azok, akik korábban is gyakorlatilag mindenre rábólintottak.

Hírdetés

A rövid kampány érdekessége volt, hogy szinte alig esett szó benne a migránskérdésről, amellyel Görögország is komolyan küszködik, és ami pont a görög válságot söpörte le a címlapokról. Igaz, a görögöknél nem mostanság, hanem hosszú évek óta – óvatos becslések szerint is – legkevesebb félmillió illegális bevándorló él. A Sziriza győzelme esetén pedig minden bizonnyal folytatja azt, amit kormányon is tett, azaz: a migránsokat nem lehet bezárni, biztosítani kell a szabad mozgásukat. Korábbi koalíciós partnerük, a nacionalista Független Görögök (ANEL) ennek épp az ellenkezőjét akarta. Emiatt támadt némi perpatvar kormányon belül, és mint látszik, nem tudtak dűlőre jutni a kérdésben, miközben ezrek árasztották el a Törökországtól kőhajításnyira fekvő, turisztikai szempontból is fontos szigeteiket.

A helyzet tehát nem egyszerű. Aki pedig nyer, egyből a mély vízbe kerül, hiszen a gazdaság mellett a migránskérdést is orvosolnia kell majd.

Ez a cikk megjelenik a Magyar Nemzetben 2015. 09. 19.-én.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »