A napokban a román elnök (Klaus Johannis) szavai borzolták a kedélyeket, de további felfokozott hangulatot eredményezett a Székely Nemzeti Tanács elképesztő hajrája a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtésben, azonban a sors furcsa fintora, hogy éppen mához 171 éve, május 9-én történt egy olyan szégyenfolt, mely méltatlanul merült a feledés homályába.
Keveset beszélnek róla, pedig az 1848/49-es események alatt Erdélyben román felkelők mintegy 7-8 ezer magyart mészároltak le. Közülük ezret egész pontosan Abrudbányán, ennek kezdetének van a mai napon évfordulója, természetesen az áldozatok – a sikeres román ostrom után – szinte teljességgel civilek és fegyvertelenek voltak.
1848-ban történt meg az úgynevezett „balázsfalvi román gyűlés”, ahol a románok hangot adtak követeléseiknek, ez kellően felheccelte őket, ennek nyomán pedig több tucat településben rendeztek vérfürdőt. Az is hűen tükrözte lelkiségüket, hogy olyan településeket választottak, melyek katonailag védtelenek voltak. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak.
De visszatérve a jelen írásunkban tárgyalt Abrudbányához, az Erdélyi-érchegység szívében, az Abrud patak völgyében fekszik. A nevéből is következtethetünk rá, hogy ez egy bányaváros, Verespatakkal együtt az erdélyi aranyművelés központja volt. Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz a városról, a XIII. századból származik. Valószínűleg ennek a népirtásnak, és azt megelőzően 1784-ben egy felkelésnek köszönhetően, amikor a román parasztok a magyar lakosságot nagyrészt meggyilkolták, drasztikusan csökkent a magyar lakosság részaránya, megváltoztatva ezzel Abrudbánya és környékének etnikai összetételét. 1850-ben a város 4200 lakosából 3113 román és csak 691 volt magyar, 241 cigány és 130 német. 2002-ben 6195 lakosából 6080 volt román, 76 magyar, 33 cigány és 3 német.
Egyébként az ilyesféle állatias kegyetlenkedéseknek az vetett véget, hogy Bem József sorra aratta a győzelmeket, és nyilvánvalóan ezek az emberalatti lények már nem túlságosan szerettek olyanokkal megütközni, akik történetesen vissza is lőnek.
A mai napnak mindenesetre két szomorú tanulsága van. Az első, hogy a teljes 1848/49-es magyarellenes genocídiumról alig hallani, az emlékezetpolitikában nem kapott helyet, a másik pedig, ami egyben felháborító is, a gyilkosságot levezénylő Avram Iancu büntetés nélkül megúszta szabadságharcunk leverése után, ma pedig közmegegyezés szerint nemzeti hősnek számít az „úgynevezett Romániában”. Nevét öt település is viseli, köztük Fehér megyei szülőfaluja, illetve Keményfok Bihar megyében. Számos településen kapott szobrot. Sok utca és tér mellett egy egyetem is őrzi nevét (Avram Iancu Egyetem).
A mindenkori román vezetés a mai napig adós a bocsánatkéréssel, akár erkölcsi, akár anyagi jóvátétellel, mint ahogyan az eddigi magyar kormányok is adósak azzal, hogy benyújtsák érte a számlát. A múltat eltörölni, elfelejteni nem lehet, pláne nem úgy, ha most már napi szinten azt látjuk, hogy Avram Iancu szellemisége újra és újra felbugyog a román politika legfelsőbb szintjeiből is.
Isten nyugtassa az abrudbányai mártírokat, az örök világosság fényeskedjék nekik, igazságot Magyarországnak!
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
