Eva Illouz 53 éves, marokkói származású, Franciaországban nevelkedett zsidó nő. Szociológus, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. Az érzelmek, a közgazdaságtan és a kommunikáció kapcsolatának a neves szakértője. Gyakran foglalkozik az izraeli-palesztin konfliktussal is. Az alábbiak idézetek a beszélgetésből.
Nekünk, izraelieknek skizofrén az önértékelésünk. Állandóan a saját erőnket hangsúlyozzuk, miközben gyengének és fenyegetettnek érezzük magunkat.
Sok izraeli a terror bástyájának tekinti a gázai övezetet, … ezért nehéz együtt érezni azzal, aki fenyegeti az embert. (ez utalás a megölt palesztin gyerekek százai iránti közönyre)
Izraelnek egyszerre kétféle arca van: egy militarista kolonialista hatalom és ugyanakkor demokrácia is… A hadseregre más jog vonatkozik, mint az izraeliekre. A hadsereg dönti el, hogy egy palesztin munkát kap, vagy lerombolják a házát. Az izraeli civil társadalom is militarizált, hiszen majdnem minden családból szolgál valaki a hadseregben.
Azt hiszem, sok izraeli elvesztette azt, amit én „emberi érzékenységnek” nevezek. Az elmúlt években az izraeliek másképpen néznek a szomszédaikra. Ma már egyértelműen arctalan
és névtelen terroristáknak tekintjük őket.
Korábban a palesztinok az izraeli mindennapok részei voltak, szabadon mozoghattak az országban. De aztán megépült a fal, lezárták a Nyugat-Jordániába vezető utakat és egyre kevesebb munkavállalási engedélyt adtak ki nekik. Rövid időn belül megváltozott az izraeli társadalom. Ezt a folyamatot a második intifáda öngyilkos merényletei pecsételték meg.
Ezzel párhuzamosan megváltozott az izraeli politikai vezető réteg is. Megerősödött a messianisztikus jobboldal, mely korábban csak elhanyagolható jelenség volt. A radikálisok ülnek a parlamentben, ők határozzák meg a költségvetést és a politikai diskurzust. Sok izraelinek fogalma sincs arról, hogy ezek az emberek milyen extrém módon gondolkoznak; radikalitásukat a „zsidó” és „patrióta” jelzők mögé bújtatják.
A telepeket (a megszállott területeken) szisztematikusan fejlesztik, a telepesek adómentességet kapnak, alacsonyak a bérleti díjak, az infrastruktúra gyakran jobb, mint a régi területeken. A nevelés és az oktatás vallásosabb és nacionalistább lett.
Ma már választanunk kell egy liberális lét és egy szigorú zsidó lét között. A hetvenes években még mindkettő lehettünk egyszerre: cionista és szocialista. Ma ez már nem lehetséges. De
nagy szerephez jut a zsidó diaszpóra is, főként az amerikai. Napilapokat vásárolnak fel, amelyek a nemzeti radikális beállítottságot terjesztik. A diaszpórában élő zsidók valóságfelfogását a holokausztra való emlékezés formálja…
Többnyire olyan országokban élnek, amelyekben a demokratikus jogok biztosítva vannak, és nem értik a mi nehézségeinket – hogy ebben az országban a demokratikus komponens egyre inkább eltűnik.
Másfél éve a Haaretz olvasóihoz körkérdést intéztek; az izraeliek 40 százaléka az ország elhagyását fontolgatja… A szekuláris tel-aviviaknak a vallásosokhoz ma kevesebb köze
van, mint mondjuk egy berlinihez. (Vesd össze: a Newsweek idei augusztus 8-i számának címlapsztorija: Exodus – az európai zsidók az erősödő antiszemitizmus és a rasszista
támadások miatt a kivándorlást fontolgatják. A cikk szerzője a Budapesten rezidens Adam LeBor.)
A félelem mélyen gyökerezik a társadalmunkban. Félelem a soától, az antiszemitizmustól, az iszlámtól, a terrortól, az elpusztítástól. Mindegy, hogy Izrael milyen erős vagy milyen jólétben él, a félelem ott van.
A zsidó öntudat történelmi traumája: az izraeliek többé nem képesek a tényleges veszélyt az elképzelttől megkülönböztetni. (az én kiemelésem) …aki meg akarja ismerni az izraeli
lelkületet, annak tudnia kell erről a félelemről. Az olyan politikusok, mint Benjamin Netanjahu miniszterelnök most cinikusan instrumentalizálják ezt a félelmet. Elhitetik velünk,
hogy mindenki el akar minket pusztítani: a Hamasz, az ENSz, Irán. Az ellenséget, a palesztint „elembertelenítették”, ő egyszerűen csak terrorista. Aki a gyermekeit háborúba küldi és a
pénzéből inkább alagutat épít támadás céljából, mintsem iskolát. Ennélfogva Izrael erkölcsileg feljebbvalónak érzi magát, mint a hadsereg, amely bombázás előtt sms-ben küld
figyelmeztetést, vagy röplapokat szór.
Társadalmunknak olyan vezetésre lenne szüksége, amely morális normákat állít fel. Kezdetben Izrael modern, demokratikus intézményekkel rendelkező társadalomnak indult.
Ezzel egy időben egy antimodern törekvés is érvényesült: biztosítani kell e demokrácia zsidó jellegét. Ez nagy hatalmat adott a rabbinátusnak és intézményesítette a zsidó többség és a
nem-zsidó kisebbség közötti egyenlőtlenséget.
Abszolút mértékben eluralkodott az állam zsidó jellege a demokratikus jelleg és értékek fölött, foglyul ejtve az utóbbit. Az iskolás tankönyvek a zsidó perspektíváról szólnak, és a
belügyminisztérium meg akar szabadulni a bevándorlóktól, mivel fél a keveredéstől. Az emberi jogokról megvetéssel beszélnek.
Nem a bal vagy a jobb a fő kérdés Izraelben, hanem ami ennél sokkal fontosabb: a demokrácia megőrzése. … Ezek a rasszista és fasiszta (!) elemek ugyanolyan nagy veszélyt
jelentenek Izraelnek, mint a külső ellenségei.
Mi, izraeliek magas árat fizetünk a megszállás 47 évének következményeiért. Többé nem ismerjük, hogy milyen érzés egy békés társadalomban élni. … Az izraeli társadalom nagy része elfásult. Nem csak a mások szenvedése, hanem a saját bajai iránt is érzéketlen.
Kiss Károly fordítása a Der Spigelből
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
