Mind a hungarikumokkal, mind a folkTrend! mozgalommal azt mutatjuk be, hogy milyen ma a magyar és milyen lehetne. Tehát nem kell leragadnunk ott, hogy milyen volt. Föl kell mutatnunk azt, hogy ez élő kultúra, sőt elevenebb is lehetne.
„Mi a Morus Tamás-i gondolattal élünk. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Úgy kell valamit megújítanunk, hogy közben ne adjuk fel a kultúra ősiségét. Azonban ügyelünk arra, hogy a hagyomány csak élő lehet” – mondja V. Németh Zsolt kereszténydemokrata politikus, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős KDNP-s miniszteri biztos a Gondolának adott interjújában.
– Miniszteri biztos úr, megjelentették a Hiszek egy hazában című könyvet. Ma, amikor elektronikus szellemi környezetre vált a világ, miért fontos az, hogy papírra nyomtatott változatban is felszínre jöjjenek a hazai, nemzeti értékek?
– Nem véletlen, hogy a könyvet mikor jelentettük meg, hiszen a Nemzeti Összetartozás Évét ünnepeltük az elmúlt esztendőben.
Úgy gondoltuk, hogy az a rádiósorozat, amely azonos címmel futott a Kossuth Rádióban, meg kell, hogy jelenjen könyvben is. Szerettük volna, ha azoknak, akikről szól, az elszakított nemzetrészek magyarjainak legyen egy kézbe vehető emléke is. A kiadványt elsősorban hozzájuk juttatjuk el.
– Mi állhat a mögött, hogy a rendszerváltozás pillanatában még volt 16 ezer várvidéki magyar, ennek ellenére amikor Antall József összehívta a Magyar Állandó Értekezletet, ezt a közösséget kifelejtette. Azóta 7-8000 lehet ezen magyarjaink száma. És még mindig ki vannak rekesztve a közös magyar politikai gondolkodásból. Ennek mi lehet az oka?
– Azt láttuk az elmúlt évtizedekben, hogy nem föltétlenül ott őrizték meg a nemzeti identitást, ahol jómód volt. Éppen ellenkezőleg. Ahogy mondják, teher alatt nő a pálma. Az őrvidéki magyarság eléggé asszimilálódott része az elszakított területeken élő magyarságnak. Most mégis azt látom, hogy ez a nemzetrész is megerősödik. Létrehozták az értéktárukat. Magyarországról járnak át a korábban ott gyűjtött népzenét visszatanítani. Ezt végzi például a Boglya Népzenei Együttes Szombathelyről. Művészeti csoportok alakultak, iskolájuk megerősödött. A magunk szerény eszközeivel felmutattuk ott azokat az elemeket, amelyek szimbolikusak a magyarság szempontjából.
A Hiszek egy hazában kötetben megjelent a Lajtabánság története is. Ott van az Almásyak emléke Borostyánkő várából. Említhetjük a Batthyány-Strattmannok fészkét is Németújváron. Tehát vannak értékek, amelyekre támaszkodhatunk. Utolsóként alakult meg a Burgenlandi Nemzetrész Értéktár. Én magam is többször jártam a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületnél és bátorítottam őket munkájukban.
– Jelen pillanatban Bécsben többször annyi magyar él, mint Burgenlandban. Hogyan lehet megerősíteni Bécsnek a magyar jellegét?
– Bécsben az aktív közösség idősödő. A hungarikumokról tartottam előadást az ottani egyesület szervezésében. Ők most készítik az évkönyvüket. Én bízom abban, hogy lehet egy másik erő, ami fölelevenítheti a nemzeti összetartozás érzését. Mégpedig a hatás-ellenhatás törvénye alapján. Ma jelen van a nemzetállamok gondolatvilága és az Európai Egyesült Államok rémképe. Ez megerősítheti a nemzeti gondolatot. Amikor mi nemzeti értékekről, hungarikumokról szólunk, akkor nem az ünnepekről, hanem a hétköznapokról beszélünk. Hiszek abban, hogy a nemzetek a hagyományhoz való ragaszkodásukkal jövőképet választanak maguknak. És mindennapokra kiterjedő létformát, életformát is kialakítanak. Tehát, amikor megerősítünk egy nemzeti karaktert, történjen ez akár az ételek tekintetében, az gazdagítja az életformát is.
– Állítólag a sertésfogyasztás nálunk annakidején azért lett erősebb szokás, mert az oszmán uralom idején a megszállók nem ehettek sertést a vallásuk miatt, ezért mi hangsúlyosan sertésre tértünk át azért, hogy kifejezzük, mi nem tartozunk hozzájuk, mi mások vagyunk.
– Most viszont hallok olyat, hogy Németországban a menzáról kitiltják a sertéshúst, hogy ne sértse a muszlim világ érzékenységét. Pedig nekünk a saját szokásrendszerünkhöz kellene ragaszkodnunk.
– Éppen ezt a ragaszkodást erősíti meg a folkTrend!, amely a globalizációs folyamatba emeli be ragyogó fénnyel a magyar értékeket. Ennek a folyamatnak a politika hogyan tud sodrást adni?
– Mind a hungarikumokkal, mind a folkTrend! mozgalommal azt mutatjuk be, hogy milyen ma a magyar és milyen lehetne. Tehát nem kell leragadnunk ott, hogy milyen volt. Föl kell mutatnunk azt, hogy ez élő kultúra, sőt elevenebb is lehetne. A folkTrend! kapcsán is erre fókuszálunk. Természetesen ezt nem mi találtuk ki. A folkTrend! gondolata működik a zenében, mindig is működött. Számos magyar zenekar ötvöz népzenei elemeket újabb értékekkel. Ezt megtette régebben az Illés együttes, most a Csík zenekar él a lehetőséggel. A táncszínházban is van ilyen produkció, a régi mellett ott az új feldolgozás. Az építészetben is sok szép példát látunk. Most amiben a legtovább jutottunk el, az a viseleti kultúra. Láthatjuk, hogy számos nép megőrizte egyes ruhadarabjait. Ránézünk egy oroszra, és usánkát hord abban a formában, ahogy dédszülei is hordták. Egy amerikai fiatalember is fölveszi a zakóhoz a cowboy kalapot annak ellenére, hogy a marhatenyésztéstől már eltávolodott.
– És azt a sarkantyús csizmát, amelyet a magyar huszárok vittek ki 1849 után.
– Vagy a dél-amerikaiak, ellentétben az európaiakkal, akik zakót viselnek egy konferencián a 40 fokos melegben, elegáns, fehér len ruhát hordanak. Ez egészséges viselet és benne vannak az ő kultúrájukat jellemző jegyek. Négy elem van, amely megjelenhet egy viseletben: vagy az anyagával utalunk rá, vagy a díszítményével, vagy a technológiájával, vagy a formájával. Mind a négyben egyszerre nem, mert akkor kitalálnánk a cifra szűrt. Okosnak kell lennünk, hiszen például a Gombold újra! mozgalom néhány éve újraindult és paródia lett belőle. Tehát kifejezetten a mai világban viselhető ruhadarabokra gondolunk. Az nevetséget vált ki, ha a színpadon végigtipegtetnek egy csőszkunyhónak öltöztetett modellt. És ezek még dicséretet is várnak azért, hogy milyen nagy szolgálatot tettek a népi kultúrának. Én nem így gondolom. Mi a Népművészeti Egyesületek Szövetségével rendezett bemutatókon azt célozzuk meg, hogy a felvonultatott ruhák hordható, mai viseletek legyenek.
– Érzékletesen mutatja be a múlt értékeire való építkezést az a Balassi Bálint, aki az akkori irodalmi alapra építkezve kialakította a Balassi-strófát. Ez az új érték teljesen megfelelt az előzményekben rejlő logikának. Most néhány nap múlva kitüntetést kap egy ausztrál műfordító, aki az irodalomtörténetben először ausztrálként fordított Balassi-verseket anyanyelvére. Ezzel talán Ausztráliában is emeli a magyar irodalom értékét.
– Olvastam erről épp a napokban. Mi a Morus Tamás-i gondolattal élünk. A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Úgy kell valamit megújítanunk, hogy közben ne adjuk fel a kultúra ősiségét. Azonban ügyelünk arra, hogy a hagyomány csak élő lehet. Nézzük meg például az őrségi rönkhúzást, amely egy téli rítus. Ha a maskarába öltözöttek eljátsszák, hogyan csinálták ezt hatvan éve, az nem hagyomány, hanem bemutatás. Ám a rigmusok évről évre megújulnak. Ma nem azt játsszák el, hogy kimennek a szekérrel az erdőbe, hanem eljátszották például azt, hogy egy rendőr betolta a nem induló autóját, és amikor a kocsiba beugrott, egy árokban kötött ki. Ma ilyen történet a farsangi gúnyolódás tárgya. Így marad élő egy hagyomány. És eljátsszák, hogy a fiatalok párt találnak, a fiú lányt, a lány fiút, és kifigurázzák, ha ez nem így történik.
– Ha a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig, vagy akár Csíkszeredától Chicagóig mind a tizenötmillió magyarhoz eljut annak híre, hogy egy ausztrál műfordító Balassi verseket fordít és rajongani kezd Balassiért, akkor ez megerősíti-e a nemzeti közösséget abban, hogy a magyar nyelv óriási kincs.
– Egészen biztosan. Az emberek jó részének kell ilyen megerősítés. Az értékeinket néha csak akkor vesszük észre, hogyha mások mutatnak rá. És akkor kapjuk fel a fejünket, hogyha olyan ország értékel nagyra magyar kincset, amelyik országot mi korábban sokra tartottunk. Akkor döbbenünk rá, hogy ezt a kincset meg kell őriznünk.
– A napokban jelent meg egy gyönyörű könyv a kuvaszról, amelyről számos poétánk mellett Kosztolányi Dezső is írt egy szép verset: „Állj a határnál, híven, régi jelkép,/ igaztalan világban az igaz,/ tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre,/ fajtám őrzője, bölcs, magyar kuvasz.” Ám a legveszélyeztetettebb magyar kutyafaj az erdélyi kopó. Hogyan lehet megőrizni a következő évezredekre?
– A kilenc magyar kutyafajtának a történetében van egy sajátosság. A rendszerváltozás pillanatában nagy mennyiségű idegen kutyafajta özönlött be az országba.
Az előző évtizedek médiumainak hatása eddigre legyengült. Annak idején a televíziós mesékben is magyar kutyafajták voltak a háttérben. A vizsla, a komondor tűnt fel a képernyőn, tehát az ország megszerethette a magyar kutyafajtákat. Ahogy 1990 után a Zsiguli, meg a Trabant mellett más autómárkák is begurulhattak az országba, így a kutyafajták tekintetében is sokszínűbb lett a kínálat és a kereslet. A kuvaszról szóló új könyvben arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy ezek a nagy tudású kutyák a megváltozott környezetben is kaphatnak nagyon fontos szerepet. Az erdélyi kopó az egyik legcsodálatosabb kutya. Az Agrárminisztérium néhány éve kivonult a kutyatenyésztés szabályozásából, kivéve a kilenc magyar kutyafajta tenyésztésének ügyét. A tárcának a jövőben is jóvá kell hagynia a tenyésztési programokat. És a tenyésztőszervezetek működését a minisztériumnak kell jóváhagynia. Az erdélyi kopónál a csekély egyedszám magával vonja a belterjességet. A mai korszerű módszerekkel például a DNS-eljárással tisztázni lehet, hogy az adott kutya megfelel-e a törzskönyvben bejegyzett adatoknak. Ez a tenyésztőt segíti is, és a vizsgálat költségeit átvállalta a minisztérium. Januártól a törzskönyvezés költségét is átvállalta az állam, épp abból a célból, hogy minél több törzskönyvezett eb legyen. Figyelemreméltó kezdeményezés a Kuvasz-Őr Program, amely elsősorban a Bükki Nemzeti Parkban a gazdákhoz juttatott kuvaszokkal védi meg az állatállományt a nagyragadozóktól. Bekapcsoltuk a polgárőröket is. Kuvaszokat helyeznek ki hozzájuk, hogy feladataikat hatásosabban elláthassák. Minden magyar kutyafajta esetében talán az a legfontosabb, hogy a tenyésztésre kedvet ébresszünk. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége olyan programot indított, amelyen iskolákba látogattak el és ott mind a kilenc magyar kutyafajtát bemutatták a gyerekeknek, lehetővé téve a kutyákkal való közvetlen érintkezést is. Kutyákat népszerűsítő játékokat is készítettek. Sok minden történt mostanában a magyar kutyafajták érdekében, és én pont ezért fordulatot is várok.
– Miket terveznek avégből, hogy a programok ne csak Csengertől Szentgotthárdig, Sátoraljaújhelytől Barcsig, hanem a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig minden magyarban felvillanyozzák a nemzethez tartozás érzését.
– A Hiszek egy hazában sorozat kifejezetten erre fókuszált. Az elcsatolt nemzetrészek értékeit mutattuk be. Nem csak azokat, amelyek már száz évvel ezelőtt is megvoltak, hanem a kiadvány kifejezetten rámutatott arra, hogy az elcsatolt területeken ma is élnek magyar közösségek, és ott az eltelt évszázadban újabb és újabb kifejezetten magyar értéket hoztak létre. Olyanokat, amelyek nem csak a maguk számára fontosak, hanem az egyetemes magyarság számára is, sőt európai jelentőségük van. Az első rádióműsor a szentegyházi gyermekfilharmóniáról szólt. Majd épp úgy benn volt a sorozatban a felvidéki Ghymes együttes, amelyről sokan nem is tudták, hogy nem kismagyarországi, hanem felvidéki magyar zenekar. A nemzetrészeknek külön értéktáraik vannak. Bátorítjuk őket, hogy a magyar karaktereket bátran fogalmazzák meg. A Délvidéken például az ottani tamburamuzsika az, amelyet be kell mutatni a teljes magyarságnak. Ez a nemzetrész annak idején közvetlenül a törököktől – és nem szláv közvetítéssel – vette át a tamburát. Föl kell mutatni, hogy a szecesszió városa Szabadka…
– Fölmutathatjuk-e onnan, a délvidéki Óbecséről Tari Istvánt, aki Balassi-kardos poéta…
– A hungarikumok esetében kifejezetten vigyázunk arra, hogy ne egyes személyeket díjazzunk, noha az ő teljesítményük óriási. De ha ezt elkezdenénk, hála a magyar kultúra gazdagságának, végeláthatatlan lenne a sor. Így személy nem került be, életút azonban igen, Puskás Öcsié nagyon helyesen, hiszen ő a világon a legismertebb magyar. A magyar karakterjegyek a fontosak számunkra, mi ezekre figyelünk, és tiszteletben tartjuk azokat a testületeket, amelyek személyeket díjaznak. A hungarikum nem díj, noha nagy örömmel fogadják azok, akik ezt a címet megkapják, köztük például a csaknem kétszáz éves múltú, ma a porcelániparban világelső Herend.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
