Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, e napot Szent II. János Pál pápa 1997-ben a megszentelt élet napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból hagyományosan minden esztendőben közös szentmisére, hálaadásra hívja Ternyák Csaba egri érsek a főegyházmegye területén szolgáló szerzetes férfiakat és nőket az egri Szent Bernát ciszterci templomba.
A szentmise elején, melynek szónoka András Attila jezsuita tartományfőnök volt, a főpásztor elvégezte a gyertyaszentelés szertartását.
András Attila SJ a Jézus templomi bemutatását elbeszélő evangéliumi szakaszra utalva rámutatott: Simeon életét, családját nem ismerjük, mindössze annyit ír róla Lukács, hogy idős jeruzsálemi ember volt. Amit viszont tudunk róla, az elegendő számunkra ahhoz, hogy a mai napon együtt ünnepeljünk, és rá figyelve tanuljunk tőle. Istenfélő ember volt, aki megkapta ajándékba, hogy elsőként lássa meg szemeivel is, amit hittel már látott. Így felismerhette az ígéret beteljesedését.
„Azt gondolom, hogy ma is minden pap és szerzetes arra van meghívva, hogy lásson úgy, mint Simeon,
A mai nap nagyszerű lehetőség számunkra, szerzetesek számára, hogy azt is észrevegyük, életünk folyamán kik voltak a »simeonok«; ki volt az első, aki felnyitotta szemünket – fogalmazott a jezsuita tartományfőnök. – Simeon várta Isten ígéretének a beteljesedését, ami értelmet és célt adott életének. Mi szerzetesek mindannyian erre a fajta várakozásra és reményre vagyunk meghívva. Simeon tudott a lélekre figyelni, rá tudta bízni magát. A Szentlélek vezette, hogy a nagy tömegben felismerje Jézust.”
„Kérem a Jóistent, hogy adja meg mindannyiunknak azt a látást, amit Simeonnak megadott, azt az imában való várakozást és a lélekre való ráhagyatkozást, amit neki megadott, hogy ezáltal szerzetesi életünk még hitelesebben Simeon hálaénekéhez hasonlítson” – zárta tanítását András Attila jezsuita tartományfőnök.
A szentmise végén Ternyák Csaba egri érsek megköszönte a jelenlétet mindazoknak, akik eljöttek a közös hálaadásra. Örömét fejezte ki, hogy az a gazdag karizma, amely megjelenik a különféle szolgálatokban, jelen van az Egri Főegyházmegyében is.
A főpásztor megköszönte András Attilának, a jezsuita rend magyarországi tartományfőnökének, hogy gazdag, tartalmas gondolataival, Simeon példája nyomán felmutatta a különféle lehetőségeket és karizmákat, amelyeket ki-ki szerzetesként a saját életében megtapasztalhat.
Forrás: Bérczessy András/Egri Főegyházmegye
Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »