Színre lépett Conor McGregor harcművész és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy Írország háborúban áll.
Van egy valamivel több, mint ötven esztendeje született dal, a címe Adjátok vissza Írországot az íreknek. Valami azt súgja, hogy ez mostanában többször előkerül majd a sublótból. Keletkezésének idején Nagy-Britanniában egyetlen állami adó sem játszotta, pedig nem holmi nyeretlen kétévesek drótozták össze.
A szerzők John Lennon és Paul McCartney voltak. De az 1916-os ír fegyveres felkelésről még ők sem dalolászhattak csak úgy összevissza. Fél évszázad távolából sem. Különösen ilyen sorokkal tarkítva, hogy „adjátok vissza Írországot az íreknek, ne akarjátok, hogy ők vegyék vissza, tegyétek Írországot írré még ma” és így tovább.
Csak úgy eszembe jutott. Aztán az is, hogy néhány évvel ezelőtt nagy sikerrel és rendkívül gyorsan pörgött a neten egy óraszerű valami, amiből kellő türelemmel ki lehetett silabizálni egy jó csomó ország szegénységi és gazdagsági mutatójának változását, talán egy évszázadon keresztül is. Emlékszem, egy darabig bámultam, mint egy csalafinta képet, amin egy kutya egyszerre csak macskává változik, vagy valami ilyesmi, és aztán elkezdtem az írekre fókuszálni, ahogy törnek előre rendületlenül. Nagyjából abból a helyzetből, hogy már krumpli sincs, el innen, Európa egyik leggazdagabb és megélhetési szempontból legdrágább országának státusáig. Meg is lepődtem, mert az idők során valahogy szem elől tévesztettem őket, már azon kívül, hogy gyötrik a lasztit rendesen, zöldek, jó a sör, gyakorló keresztények és valahol biztos egy kicsit rokon lelkek is.
Viszont töredelmesen bevallom, pár nappal ezelőttig a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy ki az a Conor McGregor. Nyilván azért, mert az a sport, amit ő űz, nem az enyém, de azért az is világos már, hogy nem pöckölgetném a füleit a kocsmában. Az én képembe úgy került, hogy már egyáltalán nem csodálkozva, de azért megdöbbenve olvastam, hogy egy embernek látszó lény megkéselt több embert egy dublini általános iskola előtt, köztük három kisgyermeket.
Tehát ezúttal nem Franciaországban vagy Németországban járunk, hanem Írországban.
Aztán rögvest azt is olvasom, hogy ribillió tört ki az utcákon, autók égnek, lázongó fiatalok tombolnak.
Az első hírek szokás szerint arról szólnak, hogy nincs összefüggés a két esemény között, a lázongó fiatalok azért tombolnak, mert rohadt nagy drágaság van, az „etnikai háttérről” a szokásos lapítás, mert az már ugye „gyűlöletbeszéd” lenne. Majd csak kiderül apránként majdnem minden. Többek között az is, hogy a lázongó fiatalok azért tombolnak, mert elegük lett. Többek között a késelők simogatásából. Ekkor lépett színre Conor McGregor harcművész és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy Írország háborúban áll. A ködösítések után ezt a tőmondatot mindenki ügyesen felfogta. Miután ez megtörtént, McGregor egy hosszabb poszttal is jelentkezett, nagyjából ezzel:
„Nem helyeslem a zavargásokat. Nem nézem el a szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók elleni támadásokat. Nem nézem el a fosztogatásokat és az üzletek megrongálását. Megértem azonban a csalódottságot és megértem, hogy lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a szükséges változás bekövetkezzen. Méghozzá gyorsan. Már szervezkedem.”
Majd a gyengébbek kedvéért hozzáfűzte: „Ha nem lépnek hamarosan az Írország biztonságát garantáló cselekvési tervvel, akkor majd én fogok.” Azon már nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy honnan olyan ismerős ez az attitűd. Naná, hogy már megint a próféciává előlépett Gerilla című regényfolyamból! Ez már a történet azon periódusát idézi, amikor az állam a még fennálló látszat ellenére kezd becsődölni, és megjelennek a magányos harcosok. És akkor aztán mindenki mindenki ellen.
Az a baj, hogy a Gerillából sorra kezdenek átszivárogni a dolgok a valóságba. Mindeközben Franciaországban, ahol a regény játszódik, tömeges késelés történt egy faluban. Ez már nem egy nagyváros, ez már a vidék. A média egy része megpróbálja úgy feltüntetni a dolgot, hogy hát kissé elszabadultak az indulatok a falunapon. Még jó hogy nem azt írják, hogy egy rendes bicskázás nélkül nem is az igazi egy ilyen zsúr. Hogy mi kell még egy általános ébresztőhöz, fel nem foghatom. Ausztriában egyelőre ott tartunk, hogy egy óvoda vezetése a gyerekek közötti kulturális különbségekre hivatkozva idén nem hívja meg a Mikulást az intézménybe.
Mondhatjuk persze, hogy ez egy szezonális idiotizmus, ilyentájt a Mikulásra egy ideje rájár a rúd, hol a krampusz miatt, hol mert veri a rénszarvast, és ha eléggé el vagyunk már érzékenyítve, akár még azt is feltételezhetjük, hogy a kis Ahmed megáll a növésben, ha meglátja a vénembert. De a fő baj az lett az öreggel, hogy a fejfedőjén keresztény jelkép látható. Ausztriában.
Borítókép: Conor McGregor harcművész (Fotó: Europress/AFP/Valerie Macron)
Hegyi Zoltán –
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
