A Dal 2025 fináléja után április 5-től szombat esténként életrajzi filmekkel várja nézőit a Duna. Többek között megismerhetik Edith Piaf, Coco Chanel, Mr. Volare, Ennio Morricone történetét, valamint egy személyes tragédián keresztül a Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyar sorsfordító éjszakáját is, de megtudhatják azt is, miben gyökerezik két világmárka sikere.
Elsőként április 5-én 19:40-től a Callas és Onasszisz című 2005-ös kétrészes olasz tévéfilm első epizódját tűzi műsorára a csatorna. A történet Maria Callas, minden idők legnagyobb primadonnája és Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnás megismerkedését és egymásra találását meséli el. Az 1959-ben játszódó film folytatását egy héttél később, szombaton 20:30-tól nézhetik meg a Dunán.
Baska József képzőművész gyermekkorának történetét eleveníti fel április 12-én 19:40-től a 2023-ban készült dokumentumfilm, a Baska magyarul beszél.
A rozsnyói Baska családnak 1947 januárjában a Szudéta-vidékre való kitelepítés elől egyetlen éjszaka alatt, szekérháton kellett Magyarországra menekülnie. A film azonban nem egyetlen család traumáját örökíti meg, hanem több ezer Csehszlovákiából kitelepített magyarnak állít emléket.
Április 26-án Fernanda Wittgens olasz művészetkritikus, művészettörténész és muzeológus történetét ismerhetik meg. A Fernanda című 2023-as olasz filmdráma egy kivételes nő munkásságát mutatja be, aki a második világháború alatt több száz deportálásra ítélt zsidót és számtalan műalkotást mentett meg.
Kiemelkedő egyéniségek élettörténeteivel májusban is várja nézőit a Duna. Elsőként május 10-én este a Piaf című 2007-es filmdrámával, amely Edith Piaf, a francia sanzon királynőjének drámai életébe nyújt betekintést, majd május 17-én az Ennio Morricone című 2021-es olasz dokumentumfilm következik, bemutatva a 2020 nyarán, 91 évesen elhunyt legendás zeneszerző életét. A filmben olyan sztárok szólalnak meg, mint Clint Eastwood, Oliver Stone, Hans Zimmer vagy Bruce Springsteen. Coco Chanel, a divat nagyasszonyáról szóló kétrészes életrajzi filmet is műsorára tűzi a Duna, két egymást követő szombat este május 24-én és 31-én.
További két életrajzi történettel zárja három hónapon át tartó sorozatát a Duna júniusban. Elsőként a Grammy-díjas olasz énekes, dalszövegíró Domenico Modugno elsöprő sikeréhez vezető útját mutatja be a Volare – Repülni – Domenico Modugno története című kétrészes olasz alkotás. Június 7-én, majd 14-én követhetik, hogy a kis pugliai tengerparti falucskából indult Mimmóból miként lett Mr. Volare. Június 21-én és 28-án pedig megtudhatják, egy testvérviszály miként vezetett két világmárka születéséhez: az Adidas és a Puma megszületésének igaz története a Dassler fivérek című német alkotásban.
Életrajzi filmek április 5-től szombat esténként a Dunán.
MTVA/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »