Életeket mentett egy speciális tábla a soproni vasúti kereszteződésben

Életeket mentett egy speciális tábla a soproni vasúti kereszteződésben

Nemcsak a sínen rekedt jármű vezetőjének és utasának, hanem a vonaton utazóknak is kockán forgott a testi épsége.

Tavaly decemberben egy soproni taxisofőr a kora esti órákban utasával együtt a vasúti pályára hajtott és elakadt, amikor a Kismartoni sorra akart kanyarodni a Kossuth Lajos utcáról, de elvétette a kanyart – írja az iho.hu. A gépjármű mintegy hetven métert haladt a síneken, mielőtt megállt.

Az esetet észrevette egy közei éjjel-nappali bolt egyik eladója, aki elmondása szerint éppen kiment dohányozni az üzletből. Elmondása szerint látta, ahogy a taxi a sínekre hajt, és átfutott az agyán, hogy ebből hatalmas katasztrófa is lehet, ha jön egy vonat. Odasietett az átjárónál kihelyezett táblához, felhívta a rajta látható telefonszámot és időben értesítette a vasúttársaság forgalomirányítóját.

A telefonhívásnak köszönhetően azonnal leállították a Sopron és Baumgarten közötti vasúti forgalmat, ennek köszönhetően a sofőr és utasa sértetlenül szállhatott ki az autóból,

Hírdetés

melyet később a katasztrófavédelem szakemberei három óra alatt mentettek ki a sínek fogságából.

Az eltévedt gépjárműben tartózkodó két személy közvetlen életveszélyben volt, mivel a sötétben a vágányon lévő akadályt nehezebb észlelni a mozdonyvezetőknek, továbbá a vasúti járművek érzékelésére alkalmas áramkört a gépjármű gumikereke nem működtette, így a vágányon észrevétlenül maradva az ütközés elkerülése csak a szerencse kérdése – mondta Dávid Béla, a GYSEV biztonsági vezetője az eset kapcsán, hozzátéve, hogy a gépjárművezető nem mindennapi cselekedetével nem csak a saját, és utasa, hanem a vonaton tartózkodók testi épségét is veszélyeztette volna.

A GYSEV tavaly vezette be azt a biztonsági intézkedést, hogy vonalhálózata valamennyi vasúti átjárójában elhelyezte a kis zöld táblákat, amiken egy telefonszám és az átjáró pontos behatárolására szolgáló jelzés olvasható.

Egy telefonhívással azonnal és közvetlenül elérhető az a forgalomirányító munkatárs, aki az adott vasúti szakaszt kezeli, így szükség esetén meg tudja állítani a vasúti forgalmat.

A GYSEV felhívja a figyelmet arra, hogy a vasúttársaság vonalhálózatának egyes helyszínein található figyelmeztető táblákon különböző telefonszámok vannak attól függően, melyik központból irányítják az adott szakaszt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »