Életbe lépett az USA legszigorúbb abortusztilalma

Kevin Stitt oklahomai kormányzó szerdán aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztilalmát, amely már a megtermékenyítéstől kezdve megtiltja az abortuszt, egyben lehetővé teszi, hogy magánszemélyek bepereljék azokat, akik segítenek a nőknek megszakítani terhességüket.

Megígértem az oklahomaiaknak, hogy kormányzóként minden életpárti törvényt aláírok, amely az asztalomra kerül, és büszke vagyok arra, hogy ma betarthatom ezt az ígéretemet” – hangoztatta Stitt nyilatkozatában.

A republikánusok által is támogatott jogszabály, amely azonnal hatályba lép, csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt.

Hírdetés

Több amerikai állam a napirendjére tűzte az abortusz kérdését, miután nyilvánosságra hozták, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezheti az 1973-as Roe kontra Wade néven ismert peres eljárást, amely megalapozta az abortuszhoz való alkotmányos jogot. Egy május 2-án kiszivárgott legfelsőbb bírósági véleménytervezetből az is kiderült, hogy a testület konzervatív többsége felül kívánja vizsgálni a szövetségi abortuszjogokat, és a kérdést visszautalja a tagállamok hatáskörébe.

A New York-i székhelyű Reprodukciós Jogok Központja (Center for Reproductive Rights) érdekvédelmi szervezet közölte, hogy hamarosan megtámadja az oklahomai tilalmat a bíróságon. Kiemelte, hogy az állam vezetése annak ellenére tiltotta be az abortuszt, hogy a Roe kontra Wade ügyben született ítélet még mindig érvényben van.

Oklahoma négy érintett klinikája már leállította a terhességmegszakítást a tilalomra való tekintettel.

Már május elején életbe lépett Oklahomában az a jogszabály, amely a terhesség hatodik hete után tiltotta be az abortuszt. Mindkét törvényjavaslat végrehajtási rendelkezését a szeptemberben életbe lépett texasi jogszabály mintájára alkották meg, amelynek nyomán abban az államban beszüntette tevékenységét szinte minden, az abortusz elvégzésére hivatott klinika. Az oklahomai törvények elfogadása előtt az állam a hat hét utáni abortuszt elvégeztetni kívánó texasi nők célpontjává vált.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »