Az EES rendszert fokozatosan vezetik be a többi határátkelőhelyre is: Röszkén november 4-én, a többi magyar-szerb határátkelőhelyen pedig november 11-én léptetik életbe.
Elkezdték alkalmazni az Európai Határregisztrációs Rendszert a Tompa-Kelebia határátkelőhelyen reggel 8 órakor. Ennek értelmében biometrikus adatokat gyűjtenek az utazóktól, azoktól, akik harmadik országokból érkeznek.
Gördülékenyen zajlott a határátléptetés a Tompa-Kelebia határátkelőn kedden reggel, annak ellenére, hogy elkezdték alkalmazni az új rendszert. A magyar hatóság munkatársai minden ki- és belépő utast a számára megfelelő forgalmi sávra irányítottak. Popović Branka: „Azt kell tennem, amit mondanak. Nem tudok semmit megváltoztatni. Ahogy mondják, úgy fogok cselekedni. Jó ez így. Látod, szépen megszervezték, nincs is tömeg. Remélem, így is marad.”
Az új határkezelési rendszer digitálisan rögzíti a belépéseket és kilépéseket, valamint az útlevéladatokat, az ujjlenyomatokat és az arcfotókat is azon EU-n kívüli országok állampolgárairól, akik rövid távú tartózkodásra utaznak az Európai Unió tagállamaiba. Győrfi Adrienn: „Nem sokat hallottam róla, igen tudomásunkra adták, hogy mivel szerb útlevéllel utazunk ez kötelező lesz. Nem sok mindent csináltak, gyorsan vége lett, nem volt semmi bonyodalom. Az arcot fényképezték, nézték és az ujjlenyomatot kellett adjak, úgyhogy ez egy pár másodperces folyamat volt, úgyhogy nem, semmi szörnyű.”
Az EES rendszert fokozatosan vezetik be a többi határátkelőhelyen is. Az új rendszer célja a külső határok biztonságának erősítése, az illegális bevándorlás visszaszorítása, valamint a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus megelőzése. Dušan Marijanović: „Most, hogy ezután hogyan lesz, nem tudom. Nem tudom, hogy ránk, akiknek van vízumunk, ez a rendszer hogyan vonatkozik. Hogy lesz-e nagyobb várakozás, azt tényleg nem tudom.” Az Európai Határregisztrációs Rendszer bevezetésével minden harmadik országbeli utasról egy elektronikus aktát vesznek fel, ez az EU polgárokra nem vonatkozik, viszont, akik szerb okmányokkal rendelkeznek, azokra igen. A továbbiakban a szerb magyar határszakaszon november 11-én, Röszkén pedig már november 4-én megkezdődik a rendszer életbe léptetése.
Forrás: Pannon RTV
The post Életbe lépett az új határátlépési rendszer a Tompa-Kelebia határátkelőn appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »





