Az alábbiakban Janka Ferenc görögkatolikus lelkész, teológiai tanár, a Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese advent 3., gaudete vasárnapjára írt jegyzetét olvashatják.–
A buzgó plébános homiletikai példatárának történetét még kispap koromban hallottam. „Silva rerum”, vagyis a „dolgok erdeje” a neve az olyan gyűjteménynek, ami egy-egy fogalomhoz frappáns meghatározásokat, találó történeteket, megvilágító hasonlatokat társít. Egy alkalommal a szeminárium kispapjai meglátogatták a prédikációs illusztrációiról híres lelkipásztort, és kedvesen érdeklődtek a fogalomtára felől. Az atya lelkesedésében az öröm címszót kereste ki. Ez a kartoték azonban üres volt…
Mintha Petőfi sorai is erről kérdeznének:
A bánat? egy nagy oceán.
S az öröm?
Az oceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
(A bánat? Egy nagy oceán)
A szenvedő kagyló könnyei szülik a törékeny kis örömgyöngyöt. De képes-e arra valaki, hogy a tengernyi bánat sötét mélyéről felhozza azt? A szomorú kilátástalanságot résnyire tágító „talán” szócska reménysugara mégis megcsillantja az áhított drágagyöngy selymes fényét: az örömöt.
Az örömre való örök emberi vágy és a sokszor örömtelen élet feszültségét érzékeli Ferenc pápa is, aki tanításában központi helyet szán az örömnek. Tíz évvel ezelőtt jelent meg péteri szolgálatának stílusát tükröző és a szívét érintő Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítás. De más dokumentumai is szorosan kapcsolódnak ehhez a témához: A szeretet öröme (2016) a családokban megélt örömről. Az igazság öröme (2018) az egyházi tanulmányok megújításáról egy meghatározóbb misszió érdekében, korunk globális antropológiai, szociális és környezeti válsága közepette. Az Örüljetek és ujjongjatok (2018) az életszentségre szóló meghívásról a mai világban.
Az öröm ajándékát és feladatát hangsúlyozva Ferenc pápa nem újítást vezet be, hanem szervesen illeszkedik az ó- és újszövetségi kinyilatkoztatáshoz, az Egyház tanításához, liturgiájához és elődeinek megnyilatkozásaihoz. Szentatyánk minél több ember minél érthetőbb és minél hitelesebb megszólítására ösztönöz bennünket. Ennek összefüggésében bátorít a transzdiszciplináris kitekintésű reflexióra, aminek lényege a különböző tudományterületek közötti termékeny párbeszéd. Az öröm vasárnapján egy ilyen párbeszédre hangolva közelítünk az öröm mint életalakító erő titka felé, azt remélve, hogy gondolati erőfeszítéseink megnyitnak bennünket az öröm ajándékára.
Az öröm akadályainak és forrásainak felismerésében antropológiai és etikai szempontok is segítenek. Az örömöt sokan összetévesztik a testi szükségletek kielégítésének élvezetével, a testi szerelem gyönyörével vagy a wellness nyújtotta relaxáció kényelmével. Pedig a valódi öröm nem a mai kultúra fogyasztói és individualista öröme. Aki csak a szükségleteire koncentrál, örömtelen életre kárhoztatja magát.
Az európai bölcselet és a keresztény erkölcstant is inspiráló Platón és Arisztotelész etikájához kapcsolódik néhány értékes szempont az öröm akadályairól és az erényes élet öröméről.
Platón az emberi törekvéseket egy kétlovas fogathoz hasonlítja. Az ösztönök fekete és szilaj, az indulatok fehér és nemes fajtájú lovát a kocsihajtónak, az észnek kell irányítania. Az ösztönös vágyak erénye a mértékletesség, az indulatoké a bátorság, az értelemé az okosság. Ha minden képesség megkapja azt, ami jár neki, akkor valósul meg az igazságosság. Ehhez a platóni elképzeléshez kapcsolódik a négy sarkalatos erény – a mértékletesség, a lelki erősség, az okosság és az igazságosság – tana. Arisztotelész erényekről szóló fejtegetése nyomán a túl sok és a túl kevés között elhelyezkedő „arany középút” felismerésével ezt az elképzelést pontosíthatjuk és gazdagíthatjuk.
A testi, a lelki és a szellemi vágyak terén az erényes közép a mértékletesség öröme. A „túl sok” oldalán a testi dőzsölés és az ezzel kapcsolatban lévő függőségek és szenvedélybetegségek állnak. A lelki és szellemi túlzások a teljesíthetetlen mércéket támasztó maximalizmus és perfekcionizmus. A túl kevés oldalán a zsugori fösvénység meg az igaz, a jó és a szép szellemi-lelki értékeire való érzéketlenség áll. Mindezek örömre való képtelenséget eredményeznek. Az indulatok arany közepe a bátorság öröme. A túl sok a vakmerőség, a túl kevés a gyávaság. A kocsihajtó ész erénye az okosság. A túl kevés a beképzelt ostobaság, a túl sok a tudálékos okoskodás. Az igazságosság helyett a túlzóan részrehajló a korrupt kivételezés, a vétkes hiány az egyeseket vagy csoportokat elhanyagoló méltánytalanság vagy jogfosztó igazságtalanság. Arisztotelész szerint az erény az, amikor a jót az ember szívesen, örömmel teszi.
A „tedd a jót és kerüld a rosszat” morális alapelvhez kapcsolható a kortárs pszichológiában a Manfred Lütz által „rövid terápiának” nevezett módszer. Ennek lényege: „kerüld azt, amitől rosszabbul (szomorú) leszel – és tedd azt, amitől jobban vagy, ami valódi örömet ad”. A pszichoanalízissel szemben ez a szemléletmód nem áldozati szerepbe helyez, hanem tevékenységre ösztönöz és kompetenciaélményt nyújt. A rövid terápiával párhuzamos logikát követ a gyónás utáni ima fohásza is: „Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt, valamint a bűnre vezető alkalmat kerülöm.” (Sajnos csak ritkán evidens számunkra, hogy a bűnnel mindig ártunk magunknak és embertársainknak is.)
A humán erkölcs körét már meghaladva, de ehhez szorosan kapcsolódva láthatjuk az isteni erények örömét és ezek hiányának szomorúságát. A hit, a remény és a szeretet öröme áll szemben a hitetlenség perspektívátlanságával, a reménytelenség kilátástalanságával és a szeretetlenség magányával. Arisztotelész nyomán itt is tovább differenciálhatjuk a helytelen szélsőségeket és az arany közepet. Az értelmileg is megalapozott hit egyik elhibázott véglete a hiszékenység és a fanatizmus. A hit hiányának oldalán a bizalomra (az önbizalomra és a másikba helyezett bizalomra is) képtelen bizalmatlanság hitetlensége áll. A remény alaptalan túlzása a légvárakat építő ábrándozás, hiánya a cinikus kiábrándultság. A szeretet téves aránytalansága a teremtett valóságokat istenítő (majd szükségképp csalódást hozó) bálványozás; a negatív véglet pedig a szeretetre képtelen önzés magába csavarodott örömtelensége.
A személyes öröm mindig a kapcsolatok öröme is. Kapcsolat Istennel, a másik emberrel, önmagunkkal és a teremtett világgal. Eksztatikus-ensztatikus kommúnió. Minél jobban ki tudok lépni önmagamból, annál inkább feltárul a világ. Ennek összefüggésében magamat is egyre jobban megismerem, s átélem a külső és a benső közötti egység intenzitását és intimitását. A kommunikáció néha már szavakat sem igénylő, maximális térerejét, a kommúnió túláradó és bensőséges örömét és a kooperáció igényét és megvalósulását. A másik szeretetét megtapasztalva tanulok meg szeretetet elfogadni és adni. Ez az öröm áramlása. A Tábor-hegyi „jó nekünk itt lenni” önfeledt élménye.
Az öröm a Szentírásban is központi helyet foglal el. Az ószövetségi próféták Jézus idejéről azt hirdették, hogy az öröm kinyilatkoztatása lesz. A Szűzanya örömét leginkább Lukács, a kedves orvos veszi észre és láttatja meg velünk. Máriát Gábriel arkangyal így köszönti: Khaire (örvendj)! Nem azt kérdezi tőle, hogy miként érzed magad. Jézus maga is „felujjongott az örömtől a Szentlélekben” (Lk 10,21). Bennünket is biztat: „szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki” (Jn 16,20.22).
Az Egyház öröme a Jézussal és általa az Atyával és a Szentlélekkel való személyes szeretetkapcsolat életalakító öröme. Az egyházi liturgia fontos tanítása, hogy a böjti időszakokat is keresztülragyogja az öröm, amelynek liturgikus színe a rózsaszín. Ez jelenik meg advent harmadik vasárnapján, a „gaudete” vasárnapon is.
Az öröm titkának és gazdagságnak felfedezése, életalakító erejének megélése és megosztása számunkra is ajándék és feladat. Nem azért, mintha azt hinnénk, hogy erre annyira méltók vagy alkalmasak lennénk. Hanem mert meg vagyunk győződve arról, hogy nem hallgathatunk az evangélium öröméről, arról a minden e világi kincsünknél többet érő igazgyöngyről, amit Isten kegyelméből ajándékba kaptunk.
Fotó: Lambert Attila; potré: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 17-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
