Élesen bírálta az egyoldalú szankciók gyakorlatát Vlagyimir Putyin

Élesen bírálta az egyoldalú szankciók gyakorlatát Vlagyimir Putyin

Élesen bírálta az "illegális egyoldalú szankciók ördögi gyakorlatát" Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a G20 országcsoport argentínai csúcsértekezletén.

Az orosz államfő kijelentette: egyre csak terjed az illegális szankciók, valamint az ENSZ Alapokmánya, illetve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megkerülését szolgáló protekcionista intézkedések „ördögi gyakorlata”, ami az üzleti kapcsolatok és a gazdasági szereplők egymás közti bizalmának megszűnéséhez vezet, megrendítve a globális gazdaság szerkezetét. 

Az orosz államfő szerint nem lehet nem látni, hogy „a tisztességtelen verseny” egyre inkább átveszi „az őszinte és méltányos” kormányközi párbeszédet. 

Putyin hangsúlyozta azt is, hogy a kereskedelmi vitákat a WTO keretein belül, kizárólag párbeszéd útján kell rendezni.

Hírdetés

Sürgette a fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoportot, amelynek Oroszország is tagja, hogy gyakoroljon hatást a nemzetközi kapcsolatrendszer igazságos rendszerének kialakítására, és hogy együttesen lépjenek fel a nemzetközi közösség előtt álló égető problémák megoldása érdekében.

Az orosz elnök kijelentette, hogy a BRICS-tagországoknak minden alapja megvan ahhoz, hogy erősítse befolyását a Nemzetközi Valutalapban (IMF). 

Közölte, hogy a csoport által alapított Új Fejlesztési Bank jelentősen hozzájárul a tagországok pénzügyi stabilitásához, hiszen már 26 projektet finanszíroz, aminek teljes összege 6,5 milliárd dollár.

Kitért arra is, hogy Oroszországot mélyen aggasztja a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásának és leszerelésének jelenlegi helyzete. Közölte: az Egyesült Államoknak a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből (INF) való kilépési szándéka, illetve Washington homályos álláspontja a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezmény meghosszabbításáról irányíthatatlan fegyverkezési versenyt kockáztat.

Korábbi tervek szerint a G20-csúcson Putyin találkozott volna Donald Trump amerikai elnökkel, vélhetően az említett kérdések megvitatásának céljából, de Trump csütörtökön lemondta, amit az orosz-ukrán konfliktust kiélező, múlt hét vasárnapi Kercsi incidenssel indokolt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »