Elérte az ezret az állami támogatású bérlakások iránt érdeklődők száma

Elérte az ezret az állami támogatású bérlakások iránt érdeklődők száma

Megkezdődött az állami támogatással épülő bérlakások iránt érdeklődők regisztrációja. Szombaton (február 1-jén) már megközelítőleg 1000 érdeklődő szerepelt a várólistán. A Pozsony Főrév városrészében megvalósuló Gyümölcsöskert projekt első 70 lakását az Állami Támogatású Bérlakások Ügynöksége (AŠPNB) tájékoztatása szerint az idei év első felében vehetik birtokba a bérlők.

„Az államilag támogatott bérlakásokat azoknak szánjuk, akik megfelelnek a törvényben és a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek. Bérlői státuszt az a 18. életévét betöltött természetes személy kaphat, aki állandó, átmeneti vagy más hasonló szlovákiai lakhellyel rendelkezik. Kizáró tényező viszont, ha a kérelmezőnek adóssága van a közszféra felé, végrehajtás folyik ellene, vagy nem éri el a megszabott bevételi határt” – közölte Eva Lisová, az ügynökség vezérigazgatója.

Az állami támogatású bérlakás új modellnek számít a lakhatás megoldása területén, amely szabályozott bérleti díjú, standard bérlakásokat foglal magába. Az ügynökség szerint mintegy félmillió lakás hiányzik jelenleg a szlovák ingatlanpiacról. Hozzátette:

Hírdetés

ennek az állami kezdeményezésnek az a célja, hogy megfizethető lakhatást biztosítsanak azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy jelzáloghitelre saját lakást vásároljanak vagy albérletpiaci bérleti díjat fizessenek.

Az ügynökség rámutatott, hogy Nyugat-Európa-szerte jelentős tendenciának számít a bérlakások építése. Elmondásuk szerint ezek a lakások a piacon lévő összes lakás legalább 10, de van, ahol 30-40%-át teszik ki. Szlovákia lakosságának 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanában él, ami a munkaerőpiacon is problémás helyzetet teremt. Az emberek ugyanis az ingatlanjukhoz való kötődésük miatt kevésbé hajlandók elvándorolni, hogy távolabb vállaljanak munkát.

„Azért is vagyunk, hogy ezen a helyzeten változtassunk. Az elmúlt évek késlekedése után kezd fellendülni a bérlakásprojekt. Példaként említhetjük Kassát, ahol az ügynökségnek az önkormányzattal és egy osztrák befektetővel együttműködve tíz év távlatában 5400 bérlakás építésének feltételeit sikerült megteremteni” – közölte Lisová.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »