Elérik a nyugdíjkorhatárt az ország első magánvállalkozói. Kellemetlen meglepetés várhat rájuk

Elérik a nyugdíjkorhatárt az ország első magánvállalkozói. Kellemetlen meglepetés várhat rájuk

Nyugdíjba mennek az első egyéni vállalkozók. A rendszerváltás utáni időszakban, a piacgazdaságra való áttéréssel a 90-esévekben volt először lehetőség egyéni vállalkozást alapítani. Azok, akik belefogtak, üzleti tervet készítettek, információs iskolázáson vettek részt, majd egy bizottság előtt kellett megvédeniük elképzelésüket. Támogatást csak így kaphattak az államtól.

Ennek már lassan harminc éve, így azok, akik elsőként vágtak bele a maszek életbe és azóta is abból éltek, néhány hónap múlva rendelkezni fognak a nyugdíjazáshoz szükséges minimum 30 „ledolgozott” évmennyiséggel. Ami viszont a nyugdíj nagyságát illeti, ott kellemetlen meglepetésekre is számíthatnak.

250 euróval rövidebb életjáradék

 

A Hospodárske Noviny hétfői cikke szerint azok, akik kevés, vagy akár közel minimum összegben fizették a járulékokat harminc éves egyéni vállalkozásuk ideje alatt, nagyjából 172 eurós havi életjáradékra lennének jogosultak. Ezzel szemben a munkaviszonyban, átlagbéren 30 évet ledolgozók 430 eurós nyugdíjnak örülhetnek.

Persze a fenti megdöbbentően alacsony összeg nem életszerű. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy nagyon sok korábbi egyéni vállalkozó már a rendszerváltás előtt munkásként dolgozott, vagyis a legtöbben rendelkeznek 10-15 évnyi munkaviszonyból származó járulékelvezetéssel is.

Ráadásul létezik az úgynevezett minimálnyugdíj intézménye is, amely azt jelenti, hogy a legalább 30 évig járulékot fizető személy nyugdíjösszegét a Szociális Biztosító szükség esetén kiegészíti (a jelenleg hatályos törvény szerint) 279 euróra.

Hírdetés

Elvileg megérné

 

A HN cikke alapján úgy tűnhet, hogy megérné a jelenlegi egyéni vállalkozóknak is magasabb járulékot befizetni, csakhogy hatalmas a bizalmatlanság a nyugdíjrendszerben, ami pedig a mindenkori kormányzatok gazdaságpolitikájára vezethető vissza.

Szlovákiában a vállalkozókat terhelő teljes adó- és járulékteher arányosított nagysága 51,6 százalék , ami az ötödik legmagasabb és a németekét is megelőzi. Csak a járulékterhek nagyságát nézve pedig a negyedik helyen szerepel Szlovákia. Szóval, adóékben már behoztuk a nyugatot.

A másik fontos tényező, hogy az egyéni vállalkozók úgy tudnak nagyobb járulékot fizetni, ha növelik a forgalmukat. A gond az, hogy kétszer annyi munkával a tiszta bevételük nem lesz kétszer akkora, mert az adók- és járulékterhek ezt megakadályozzák, így nem motiváltak a folyamatos növekedésben.

Ráadásul, az adott év járulékainak nagyságát a Szociális Biztosító az előző évi adóbevallások alapján határozza meg. Magyarul: egy erős év magas járulékát a rá következő évben kénytelenek megfizetni – de mi van akkor, ha épp nem megy bolt? A vállalkozó nehéz helyzetbe kerülhet. Emiatt sokan vagy egy adott forgalomnagyságra szabályozzák be tevékenységüket, vagy kft-re váltanak.

Szlovákiában jelenleg több mint 300 ezer egyéni vállalkozó tevékenykedik, akik a magánszektori foglalkoztatás 33,8 százalékát biztosítják. Vagyis, a nem állami szférában dolgozók közül minden harmadik munkás egyéni vállalkozó,  vagy egyéni vállalkozónak dolgozik.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »