Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
A Nő a tükörben az egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb irodalmi Facebook– és Instagram-oldal. Bóta Tímea szerkeszti, aki pszichológusi érzékenységgel választ minden napra olyan kortárs verset („esti szép” címszó alatt), mely nemcsak esztétikai, hanem lelki/lélektani vonatkozásban is mondandótól ragyog, s művészetterápiás eréllyel segíti a befogadó önismereti munkáját. Terebélyesen szép alternatív lírai kánon állt már össze ezekből a gyógyító érvényű művekből. (Közösségi oldalaktól és más adminoktól ritkán tapasztalható – s elhivatottságról és figyelmességről egyaránt árulkodó – szokása Bótának, hogy a közölt versek és a csatolt illusztrációk forrását minden esetben szabatosan megadja.) Az egyik nemrégi költemény Siska Péter – „civilben” nyíregyházi gimnáziumi tanár – kiskompozíciója volt, érdemes elidőznünk fölötte:
Virágmintás
Virágmintás ruhád
lobog
a szélben:
győzelmi zászló
egy romba dőlt világ
fölött.
Milyen
tünékeny minden.
Milyen örök.
A három versmondat sűrűsödő terjedelemben alkot egy-egy strófát (6-2-1 sor), ez a lényegekre tisztulás formai jelzete. A nyitószakasz hódolatos megszólítása („Virágmintás ruhád / lobog / a szélben”) egy metafora („győzelmi zászló”) révén a valóság háborús zaklatottsága fölé emeli („egy romba dőlt világ / fölött”) a dicsért személy szépségét, avagy a bensőséges harmónia alkalmait. Az idilli jelenetezés hat kurta soron belül apokaliptikusra vált, melyhez elégikus következtetést fűz a második versszak: „Milyen / tünékeny minden.” A tünékenység és mulandóság alapélménye fénytörést kap: az időnek alávetett létezésmód érthető a szövegbéli társra, de a valóság romlékonyságára is. A gondolatritmussal („Milyen…”) és rímmel („fölött” – „örök”) érkező zárógondolat hiányos mondatban (hiszen alanyt nélkülözően) összpontosít az esszenciális létre: a „Milyen örök” úgy antitézise a „Milyen / tünékenynek”, hogy egyúttal szintézises hatást kelt. Benne adódnak össze s oldódnak föl a korábbiak, fokozhatatlan grammatikai egyszerűsége pedig felülírhatatlan létigazságot sejtet. A vers harmadik pillére így transzcendens miliőt nyit, amivel egyidejűleg viszonylagosítja a romlás és rombolás tényeit, és magasztalja föl a virágmintás lény örök ragyogását.
Még egy járulékos megjegyzés. A címadás látszólag bevett hagyományt követ: a költő a mű első szavát emeli címmé. De ha visszavonatkoztatjuk a szövegre magára? Úgy metapoétikai játékra lelünk. Hiszen organikusan szabálytalan alaktanával az alkotás mintha a növények burjánzó, kócos életteliségét, azaz virágok mintáját másolná…
Jellemző Siska Péter olvasmányosan enigmatikus költészetére ez a szabadon szabálytalan kisforma, a tapintatos jambusokkal és olykor váratlan rímekkel megtámogatott, leheletnyi közlésmód. Csak példaképpen néhány szöveghely – jelzendő, hogy e költői univerzumban a testi létezést is szavak biztosítják, s a titkok puszta hangszíne is jelentést bíz az anyagra:
„Tompa szorongás / az ég – túl sok az igazság / a csillagokban.” (A láthatatlan ország) – „Félbehagyott építkezés a táj. // Ecetfák vesztegelnek / a sűrű, nehéz / csöndben. […] Egy kisfiú szalad kacagva / valahová. Kezében apró / kavics a világ.” (Ellenfény) – „Vagy. Elérhetetlenül közel.” (Imago) – „Mi legfeljebb a szavakig / juthatunk el. Talán / csak halottjaink / érinthetik / a jelentések közé / rejtett tárgyakat” (Ex grammatica) – „Még mondanál valamit, / de a nyelv / szellemekkel teli: // csak aminek nem adtál nevet, / az világít valahol” (Phoibosz) – „Valaki föléd hajol, / múlásod figyeli. Végtelen, / békés tenger a szeme. / Kicsordulsz belőle.” (Stációk) – „Partra futó hullám / a lélek, / felissza a test –” (Homousion) – „semmi sem / jelenti kétszer / ugyanazt –” (Szórt fény).
Egyetlen levegővel mondanak el világokat a költő versei. Tenger és homok, táj és tárgyak. Ég, éjszaka, ember. A szűkös motivika végtelenekre nyit látószöget. Szorongás és mikrometafizika találkozásából egy szabadító eszmélet hagyatéka hallik.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. szeptember 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
