Elemző: politikai túlélésért való küzdelem Márki-Zay Péter pártalapítása, de logikus lépés

Elemző: politikai túlélésért való küzdelem Márki-Zay Péter pártalapítása, de logikus lépés

Ismét bejelentette a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, hogy pártot alapít, amely 2024-ben elindul az európai parlamenti választáson.

A hódmezővásárhelyi televízióban jelentette be Márki-Zay Péter polgármester, hogy pártot alapít. Nem a Mindenki Magyarországa Mozgalomból lesz egy párt, hanem a mozgalomnak lesz egy pártja – fogalmazott városvezető, jelezve azt is, hogy 2024 tavaszán már részt kívánnak venni az európai parlamenti választásokon, a későbbiekben pedig az EP legnagyobb pártcsaládja, vagyis az Európai Néppárt soraiban foglalnának helyet.

Logikus, hogy Márki-Zay Péter pártot alapít – mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Rajnai Gergely emlékeztetett, az EP-választáson csak pártlisták indulnak, egyéni jelöltek nem tudnak versenyezni, így ha meg szeretné mérettetni magát a hódmezővásárhelyi polgármester, muszáj egy párthoz csatlakoznia, vagy egyet létrehoznia.

Az elemző azt is megjegyezte: szintén a pártalapítás mellett szól, hogy, amennyiben lesz valami előválasztásszerű, anélkül nagyon nehéz az érdekérvényesítés az ellenzéki táboron belül, amit már a saját bőrén is megtapasztalhatott a polgármester.

Önkormányzati választáson viszont már aratott sikert úgy, hogy párt nélkül indult, tehát tisztában lehet azzal, hogy a különböző jellegű választásokon különböző stratégiákra van szükség. Ezért,

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

ha nem talál magának olyan pártot, amibe hajlandó belépni, muszáj pártot alapítania

– magyarázta Rajnai Gergely. A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője úgy véli, miután Márki-Zay Péter leendő pártjának esetleges szavazóira egyszerre sok ellenzéki párt pályázik, az MMM-elnök célja valójában a politikai túlélés.

Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »