Elemző: jó úton halad a Jobbik az 5 százalék felé

Elemző: jó úton halad a Jobbik az 5 százalék felé

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint Jakab Péter pártelnök „faék egyszerűséggel”, de ügyetlenül másolja a Fidesz-vezetést. Úgy vélte, a Jobbiknak arra is nagyon rosszak az esélyei, hogy önálló pártként bekerüljön a parlamentbe 2022-ben.

Ismert, a szerdai napon a Jobbik három parlamenti képviselője – Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely – is otthagyta a párt országgyűlési képviselőcsoportját. Reagálásában a párt elnöke, Jakab Péter azt mondta, nem az a lényeg, ki megy, hanem hogy ki marad. Előzőleg Sneider Tamást a pártvezetés kérte, hogy a parlamenti alelnökség helyett inkább a párt szociális programjával foglalkozzon – később ezt a kérést visszavonták -, Varga-Damm Andreával szemben pedig arra hivatkozva léptek fel, mert témafelelősként az ő javaslata alapján szavazták meg az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt.

„Személyi ellentéteket látok most a Jobbikon belül, hiszen ezek a személyek, akik most egymásnak ugrottak, egyetértettek a néppártosodás folyamatával, Varga-Damm Andrea emblematikus figurája volt ennek a folyamatnak, Vona Gábor hívására érkezett a Jobbikba” – emlékeztetett az InfoRádióban Nagy Attila Tibor, aki szerint most vélhetően

megpecsételődött a Jobbiknak mint pártnak a sorsa,

Hírdetés

„jó úton halad” az 5 százalékos teljesítmény felé.

A folyamatot az elemző Jakab Péter pártelnök stílusához köti, ő már a tavalyi pártelnöki bejelentkezéskor jelezte, hogy „másolni kívánja a Fideszt”, poroszos pártfegyelmet szeretne a Jobbikon belül megvalósítani, a pozíciókat a saját embereivel kívánja felölteni, és „aki nem áll be a sorba, az legyen kedves távozni”. Ilyen „faék egyszerűségűnek” látja Nagy Attila Tibor a pártelnökség logikáját a Jobbikban, „csak hát egy profi pártelnökség ennél egy kicsit ügyesebb”.

Azonban az elemző azt is hozzátette: a Jobbik válsága a 2018-as választás óta tart, nem kizárólag a Jakab Péter-féle elnökség tehető érte felelőssé.

„A Jobbiknak akkor nem sikerült legyőznie a Fideszt, Vona Gábor távozott a párt éléről, alapszervezetek sora szűnt meg van épült le az elmúlt két évben. A pártnak most már arra is nagyon kicsik az esélyei, hogy önállón a parlamentbe jusson” – húzta alá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »