Elemzés: Észak-Korea dollármilliárdokért adott már fegyvereket Oroszországnak

Elemzés: Észak-Korea dollármilliárdokért adott már fegyvereket Oroszországnak

Nyitókép: SITA

Észak-Korea 5,5 milliárd dollár értékű fegyvert szállított Oroszországnak Ukrajna inváziójának támogatására. A KNDK további százmilliókat kaphat Moszkvától azért, hogy saját katonáit küldje Ukrajnába – állapította meg tanulmányában a német Friedrich Neumann Alapítvány.

A tanulmány kiadott titkosszolgálati jelentéseket, kiszivárgott dokumentumokat és a korábbi észak-koreai fegyverüzletekből származó lőszerárakat elemzett. Ez alapján a kutatók 1,7-5,5 milliárd dollárra becsülték az észak-koreai fegyverszállítások volumenét Oroszországba 2022 februárja, azaz az ukrajnai háború kitörése óta.

Phenjan semmilyen adatot nem közöl fegyvereladásairól, így pontosabb becslés szinte lehetetlen. A dél-koreai titkosszolgálat saját jelentéseit többek között műholdképekre alapozza, amelyek segítségével figyeli az Észak-Korea és Oroszország közötti hajóforgalmat. E jelentések szerint a KNDK főként tüzérségi lövedékekkel és rövid hatótávolságú rakétákkal támogatja az orosz hadsereget.

Hírdetés

A dél-koreai központi bank becslése szerint Észak-Korea tavalyi bruttó hazai össztermékének (GDP) teljes volumene 23 milliárd dollárnak felel meg. Oroszország így a gazdasági összternék egyötödét fizethette ki a fegyverekért cserébe.

Oroszország és Észak-Korea 2022 februárjában mélyítette el együttműködését az Ukrajna elleni orosz háború kirobbanása után. A kölcsönös védelmi egyezményt a két ország elnöke, Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun Putyin júniusi phenjani látogatásán írta alá.

Dél-Korea, Ukrajna és az Egyesült Államok azt állítják, hogy az észak-koreai katonák  már készülnek az ukrajnai bevetésre Oroszország támogatása érdekében.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »