Elemi erővel hódította meg a gyászba borult Amerikát a Beatles

Elemi erővel hódította meg a gyászba borult Amerikát a Beatles

56 éve, 1964. február 7-én szállt le a Beatles tagjait első tengerentúli turnéjukra szállító repülőgép New Yorkban. A John F. Kennedy elnök halálát gyászoló Amerikában már ismerték az angol együttest, de a média nagyobb része még kétkedve és lekicsinyelve fogadta őket. A négy gombafejű aztán február 9-én a legnézettebb amerikai tévéműsorban, az Ed Sullivan Show-ban fellépve meghódította az Újvilágot, az adásnak kiugróan magas, 73 milliós nézettsége volt. A Beatles után számtalan angol együttes aratott elsöprő sikert Amerikában, a hatvanas évek második felét ezért nevezik a „brit invázió” korszakának.

Nagy-Britanniában már több mint egy éve tombolt a Beatlemánia, mire az együttes muzsikája felkeltette az amerikaiak érdeklődését.

A hatvanas évek elejére az amerikai rock and roll veszített fényéből: Buddy Holly halott volt, Little Richard prédikátornak állt, Jerry Lee Lewis és Chuck Berry magánéleti botrányai miatt feketelistára került, Elvis Presley Hollywoodban forgatott.

Az űrbe robbant be az elegáns, a rock gyökereiből merítő, de teljesen új hangzású Beatles, akikről a Rolling Stones menedzsere, Andrew Loog Oldham azt nyilatkozta: „A zaj, amit kreáltak, a jövő zenéje volt.”

Az amerikai sajtó kezdetben tudomást sem vett az Angliát lázba hozó négy gombafejűről, és később sem kímélték őket: a Newsweek és a Time bosszantó újdonságnak, bozontos Pán Pétereknek nevezte a fiúkat, a Beatlemániát pedig Angliát megbénító „fertőzésnek” minősítették.

Beatles lemezeit kiadó EMI tulajdonában álló amerikai Capitol Records nem volt hajlandó kiadni az együttes lemezeit, mert igazgatója úgy vélte: az amatőr, érdektelen, brit kuriózum nem felel meg az amerikai ízlésnek.

Amikor a Beatles 1963. november 4-én már az angol királyi család jelenlétében lépett fel, menedzserük, Brian Epstein elérkezettnek látta az időt Amerika bevételére.

Nyélbe ütött egy New York-i találkozót Ed Sullivannel, a tengerentúli showműsorok királyával, aki pontosan tudta, ki is a Beatles és módfelett elcsodálkozott, hogy Epstein két fellépésért, valamint egy később adásba kerülő televíziós felvételért csak 10 ezer dollárt kért. (Egy évvel korábban ugyanezért Elvis Presleynek 50 ezer dollárt fizetett.)

Hírdetés

Amerika ekkor élte át történelmének egyik legnagyobb traumáját: 1963. november 22-én meggyilkolták a rendkívül népszerű John F. Kennedyt, akinek halálával veszni látszott a változás reménye. (A sors fintora, hogy ugyanezen a napon jelent meg Angliában a Beatles második stúdióalbuma, a With the Beatles.)

A dallasi merénylet után néhány héttel a Beatles zenéjének megítélése változni kezdett, a CBS televízió híradójában hosszú, pozitív kicsengésű riportot adtak le róluk.

A Capitol Records is felébredt csipkerózsika-álmából és december végén lóhalálában piacra dobta a Beatles első amerikai kislemezét. Az I Want to Hold Your Hand három nap alatt negyedmillió példányban kelt el, s 1964. február 1-jén már vezette a Billboard listáját.

A veszteségét feldolgozó, sokkos állapotba került Amerikában megszólalt egy dal, amely szeretetet, örömet és vigasztalást nyújtott, a szám első méltatója Bob Dylan volt. 1964 januárjában megjelent a With the Beatles amerikai verziója, a Meet the Beatles! is, amely február 15-én került az albumlista élére.

Amikor a Beatles Londonból induló gépe 1964. február 7-én egyre feljebb emelkedett, John Lennon egyre csendesebb lett és Paul McCartney sem találta a szavakat. Epstein és McCartney ugyanis arra fogadtak, hogy sikerült bevenniük Amerikát, Lennon, George Harrison és Ringo Starr azonban kételkedett ebben.

Földet érve hatalmas tömeg várta őket, az még a rajongók ostromához hozzászokott fiúkat is meglepte, hogy négyezer fiatal sikoltozott az üvegablakok mögött és a terminál tetején fürtökben lógva.

A közvetlenül megérkezésük után, a repülőtéren rendezett sajtótájékoztatóra sok riporter azzal a nem titkolt szándékkal érkezett, hogy „megtáncoltassa” az angol vendégeket, de csalódniuk kellett, a négy gombafejű szellemessége és közvetlensége mindenkit levett a lábáról.

Beatles február 9-én és 16-án lépett fel az Ed Sullivan Show-ban, az első adás addig példa nélküli, 73 milliós nézetséget hozott. A Beatles még háromszor tért vissza diadalmasan az Egyesült Államokba, 1964 augusztusában, majd 1965-ben és 1966-ban.

Az első turné új korszak kezdetét jelentette az akkori fiatal generáció számára: a Beatles a közös öröm lehetőségét ígérte, s azt üzente, kezedbe veheted a saját életedet és a jövődet.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »