Élelmiszerellátás nehéz időkben – Krumplit krumplival…

Élelmiszerellátás nehéz időkben – Krumplit krumplival…

Háborús helyzetben bármiféle riogatás felér egy bűncselekménnyel, ugyanakkor azoknak a tényeknek az elhallgatása, amelyek a közeljövőben meghatározzák az életünket, ugyancsak erősen etikátlan. Így aztán beregszászi piaci körképünket ezen elvek alapján próbáltuk megfesteni. Kezdjük egy jó hírrel: burgonyából az elmúlt napokban ide akkora mennyiséget hoztak be, hogy az árak a korábbiakhoz képest valamelyest még csökkentek is. Második kenyerünk kilójához az elmúlt hétvégén 10-12 hrivnyás árban lehetett hozzájutni. Szóval a klasszikusokat kissé pontatlanul idézve, most krumplit krumplival fogyaszthatunk…

Az árusok a sárgarépáért sem kértek az ilyenkor megszokottnál sokkal többet, ám a céklához és különösen a hagymához már drágábban lehetett hozzájutni. Az áremelkedés ezen termékek esetében 25-30%-os.

– Minden az ellátási láncokkal hozható összefüggésbe – magyarázza Béla barátom, aki nem csupán kiskereskedő, hanem egyben őstermelő is, így a dolgokra nagyszerű rálátással bír. – Tudni kell, hogy a burgonya és a sárgarépa, s részben a cékla Voliny megyéből érkezik hozzánk, onnan tehát, ahol jelenleg viszonylagos nyugalom van. A hagyma viszont főként Herszonból, ahol azonban heves harcok dúlnak. Az áremelkedés, ami időnként eléri a 40-45%-ot, egyrészt a hrivnya gyengülésével, másrészt a szállítási költségek növekedésével magyarázható. Persze tudjuk, hogy ez a két utóbbi is nagyon összefügg. A káposztából – ezzel főként a Lemberg megyei termelők látnak el bennünket – az elmúlt ősz folyamán eleve kevesebb termett, így nem csoda, ha egyre többe kerül. A petrezselyem mindig is az egyik legjövedelmezőbb kultúra volt, nem csoda, hogy most is megkérik az árát a nagybani beszállítók. Évek óta mondogatom, hogy érdemes lenne, ha a kárpátaljai gazdák is mind nagyobb területen termesztenék ezt a növényt.

Hírdetés

– Való igaz, hogy az előbb említett két primőr meg a karfiol is spanyol honból, illetve Hollandiából érkezett, ám az itt látható kígyóuborkát már helyben, Kárpátaljáról, az egyik Huszt melletti üvegházkombinátból kaptuk.

Amivel nem lehet gond, az a karalábé és néhány levélzöldség – a petrezselyemzöld, a sóska, spenót –, mert azt a helyi termelők prezentálják. És megjelentek a hónapos retek első tételei, szintén a kárpátaljai fóliás zöldségtermesztőktől.

– Egyértelmű, hogy ahol súlyos harcok dúlnak, onnan nem érkezhet áru. Így csak abban reménykedhetünk, hogy a legnagyobb két beszállítónk, Lemberg és Voliny megye nem válik hosszabb időre harci övezetté. Egyébként a beszállítóink megnyugtattak, hogy az ottani hatalmas zöldségraktárakat még az ősz folyamán annak rendje és módja szerint feltöltötték. Ha valamiből mégis hiány mutatkozott, azt Lengyelországból pótolták. Nehéz megmondani, hogy a közeljövőben él-e majd ez az opció. Aztán ne feledjük, hogy volt idő, nem is oly rég, amikor például a lisztet, a cukrot Magyarországról hozták át azok a gépjárműtulajdonosok, akik erre szakosodtak. És a magyarországi tranzit él jelenleg is. Nem véletlenül nevezik a beregszászi piac egy részét magyar sornak, hisz azoknál az árusoknál tucatnyi száraztésztán át mindenféle ízesítőkig legalább harmincöt-negyvenféle termék kapható. Az anyaországra tehát ebből a szempontból is számíthatunk.

Kovács Elemér


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »