Elejét vette a kormánypropagandának az ellenzéki jelölt

Elejét vette a kormánypropagandának az ellenzéki jelölt

Elejét vette a kormánypropagandának az ellenzék 15. kerületi polgármester-jelöltje, és leszögezte, hogy a híresztelések ellenére nem telepít be migránsokat. Ellenfele a városrész korábbi fideszes vezetője, akinek az alapítványát százmilliókkal tömte ki egy állami cég. A kerületben azért tartanak szeptemberben időközit, mert az eddigi polgármester országgyűlési képviselő lett.

A törvényben meghatározott utolsó napon távozott hivatalából Budapest 15. kerületének DK-s polgármestere. Hajdu László az április választáson bejutott a parlamentbe, ő pedig országgyűlési képviselőséget választotta, így a kerületben időközi polgármester-választást kell tartani. A politikus számításai szerint erre szeptember végén kerülhet sor.

A polgármester távozásakor egyúttal bemutatta a kerületben többségben lévő pártok jelöltjét, aki civil jelöltjeként indul, és remélik, hogy a pártok helyi szervezetei is támogatni fogják. „Nincs probléma sem az LMP-vel, sem a Jobbikkal, hogy támogassa Németh Angélát, azonban látni kell, hogy az LMP-ben és a Jobbikban is április 8-át követően, a felső vezetésben most rendeződnek a vezetés problémái, ez kihatással van a helyi szervezetekre is, és nem merik egyértelműen bevállalni. Azt gondolom, hogy ha a helyi vezetőkön múlik, akkor teljes támogatás lesz” – nyilatkozta Hajdu László.

Hírdetés

A szeptemberi időközi voksolásig megbízott polgármesterként Németh Angéla irányítja a kerületet. A jelenlegi alpolgármester röviden szóba hozta az országgyűlési választások fő témáját is. „Nem tervezünk, ahogyan eddig sem terveztünk menekülteket betelepítését az önkormányzat területére, sem önkormányzati bérlakásokba, minden híresztelés ellenére” – emelt ki Németh Angéla alpolgármester.

http://mno.hu/

A Fidesz közleményben tudatta, hogy a kerület korábbi polgármesterét és országgyűlési képviselőjét, a Szövetség a Nemzetért kuratóriumi elnökét, László Tamást indítja az időközi választáson. A volt képviselő néhány hónapja Híradónknak arról beszélt, hogy rendben levőnek tartja, hogy reklámfilm készült abból a 320 millió forintból, amit az állami HungaroControl Zrt. adott korábban az Alapítványnak. A volt képviselő áprilisban több mint 2500 szavazattal maradat alul DK kihívójával szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »