Van azonban egy megoldási javaslatom: mi szívesen odamegyünk a következő kordonbontási kísérletre, úgy néhány százezren.
Tegnap este nagy baloldali seregszemle volt a budai Várban, ahol a magyarországi baloldal ork-kohójában régebben vagy újabban kikelt valamennyi szörnyszülött magából kivetkőzve üvöltötte, hogy „elegünk van!”
Csak a nagy Sauron hiányzott a színről, aki mindeközben valószínűleg a zsidóktól zabrált szemlőhegyi villájában whiskyzgetve várta, hogy az orkok elhozzák számára a hatalmat jelentő gyűrűt. Erre azonban ezúttal sem került sor.
Pedig az orkok sokan voltak, és mindent bevetettek. Ott volt az összes nyálfröcsögve O1G-ző, bezzegromániázó, magyargyűlölő, amerika-s…ggnyaló politikai prostituált a magyar parlament bal oldaláról.
Akik – a baloldal által sajátosan értelmezett jogállamiság jegyében – összeröffentettek egy be nem jelentett (tehát törvénytelen) tömegrendezvényt a Miniszterelnökség elé, ahol politikai pedofíliájukat kiélve középiskolás diákokat biztattak fel, hogy mindenféle trágárságot üvöltsenek bele az éterbe.
Ők, szegények, azt képzelték, hogy forradalmat csinálnak, pedig csak a magyarországi baloldal aktuális zavarkeltési kísérletének statisztáiként üvöltöztek, amivel persze nem voltak tisztában, mert nem hajlandóak olyan fölösleges tárgyak tanulásával bíbelődni, mint a történelem, így aztán fogalmuk sincsen arról, hogy mi történt Magyarországon 1918–19-ben, 1945 és 1948 között vagy éppen 1956-ban. Nem baj, üvöltözni azért lehet, sőt, így lehet csak igazán.
A dolog persze nem állt meg az üvöltözésnél – a baloldal ritkán áll meg ott –, hanem jött a jól ismert törés-zúzás, ezúttal kordonbontásnak nevezve. Hadházy Ákoson és a momentumos hülyegyerekeken – az egyetlen értelmes mondatot érthetően elmondani képtelen Lőcsei Lajoson, a diplomájának hiányát egy elegáns kesztyűvel leplezni próbáló ál-közgazdász Hajnal Miklóson és a minden idők legszürkébb politikusa címet kiérdemelt Gelencsér Ferencen – kívül ott volt a suttyó proli formáját ismételten hozó Komjáthi Imre, és persze kedvenc neokommunistánk, Jámbor András, akinek az elvtársai találomra kiválasztott járókelőket vernek félholtra Budapesten, ami után ő ártatlan tekintettel és nagy boci szemekkel mondja bele a kamerába, hogy elítéli az erőszak minden formáját.
Most is teljesen erőszakmentesen próbálta ráborítani az egyik kordont a rendőrökre. Akik egy idő után megunták ezt az egészet, végre elővették a könnygázt, és belefújták az orkok képébe.
Amitől az orkok megsértődtek, és amit a nyomukban járó „független” sajtó képviselői azonnal fényképezni kezdtek, hogy a The New York Times, a Der Standard és a Süddeutsche Zeitung hozhassa a képeket az orbáni diktatúrában könnygázzal lefújt tüntetőkről.
Nyilván ez volt a cél. És miközben pontosan tudjuk, hogy ez a cél, mégis felmerül bennünk a kérdés, hogy miért finomkodunk a fejét hol anarchistaként, hol zöldként, hol progresszív liberálisként, hol neokommunistaként újra meg újra felütő kommunista sárkánnyal? Miért nem vágjuk le végre a fejét, mielőtt megint úgy járunk, mint 1919-ben vagy 1945 után? Persze, tudom: a nemzetközi közvélemény. Az Európai Unió. Az uniós források. Az Amerikai Egyesült Államok. Az emberi jogok. Az Európa Tanács. Mindezt értem.
Van azonban egy megoldási javaslatom: mi szívesen odamegyünk a következő kordonbontási kísérletre, úgy néhány százezren. És – persze erőszakmentesen – eltakarítjuk ezt a bandát a budai Várból. Mert nekünk meg belőlük van elegünk!
Borítókép forrása: Facebook
Felföldi Zoltán – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
