Elegem van a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból!

A nemzeti történelmi emlékezet holnapi jeles évfordulójára történő lelki készülődés közepette hozzám is eljutnak a hírek természetesen, hogy nem csak mi, a magunkfajták, hazában-nemzetben gondolkodók készülődünk Horthy Miklós Kormányzónk nemzetgyűlési beiktatása 100. kerek évfordulója megemlékezésére, hanem a másik oldal is és másképpen.

A másik oldal, ha úgy tetszik az a másik maradék Magyarország rész, akiknek megállt a történelem, valahol a múlt század negyvenes éveinek végén, a kékcédulás választások után, amikor a munkásosztály ökle lecsapott és tudati rendet teremtett az osztálygyűlölet nevében, vélt ellenségeit megsemmisítve, elhallgattatva mindenkit évtizedekig

A gyűlölet kiteljesedett és emberiségellenes tevékenysége minden mérhető ponton jócskán meghaladta a nácizmus rémtetteit, időlegesen megállítva és visszaforgatva a történelem folyását.

A cél elérése akkor sikerült és mindmáig méregként hat, csak hogy most más a neve a tudatos megtévesztésnek. Akkor a szocialista jövő volt, most liberális demokrácia a fedőszerv. Akkor az ÁVH (a fiataloknak Állam Védelmi Hatóság) és utódszervezetei, most a politikai korrektség ember  és közösség ellenes liberális terrorja fenyeget minden önállóan, Nemzetben és Hazában gondolkodót és a történelem valóságával megismerkedni igyekvőt.

Nem célom és nem is vállalnám fel, hogy történelmi kutatások és hivatkozások igényével mutassam be, miért nem kétséges csatlakozásom azokhoz, akik Kormányzónkra vitéz Nagybányai Horthy Miklósra ma úgy emlékeznek, hogy minden ismert és korhoz kötődő hibái ellenére joggal emelhetjük nemzetünk nagyjai közé nemzetünk történelmi panteonjába, példaként az utódok elé állítva nemzetmegtartó és nemzetegyesítő tevékenységét. Különösen a trianoni, ránk kényszerített diktátum 100. évében!

Különleges közösségi élményem volt Kormányzónk hamvainak 1993-ban történt hazatérése és újratemetése családi birtokán, Kenderesen és a közel százezer megemlékező között sok olyan társammal találkoztam meglepetésemre a főhajtók között, akik vállalták származásukat és egyértelműen kifejezték magyarságunkhoz való tartozásukat hozzám hasonlóan.

Hiteles antibolsevizmusomat lengyel testvéreink segítő, több évtizedes támogatásával még a hatvanas évektől, hiteles Trianon elutasításomat székely véreink értő segítségével a hetvenes évek közepétől alapoztam meg.

Hírdetés

A lengyelországi és székelyföldi élmények és a kenderesi közösségi élmény kényszere miatt kezdtem el forgatni az ideiglenesen sikeresen meghamisított történelemkönyvünket, hogy eljussak oda, hogy jelenlétem nélkül ne lehessen Kormányzónkra emlékezzünk itthon és otthon egyaránt.

Nincs és soha nem is volt megszólalási kényszerem, de ha a szoboravató megemlékezőktől vagy az írott és elektronikus médiától erre megtisztelő felkérést kaptam, soha nem féltem egyértelmű véleményt nyilvánítani felelősséggel.

Látva az értelmezhetetlen, úgynevezett antifasiszta készülődést és a hamisított történelem csapdája tudati állapotában vergődő fenyegetőket a Kormányzónkra hitelesen emlékezőkkel szemben kijelentem, hogy elegem van belőlük, és még egyértelműbben odaállok magyar honfitársaim és véreim mellé büszke magyar emberként, soha nem tagadva meg származásom és soha nem feledve a gyászom sem családtagjaim, sem az ártatlanul elpusztított mártír honfitársaim emlékét a náci és a bolsevik megsemmisítő haláltáborokban, a faji és az osztály gyűlölet következményeként!

2020. március 1-én minden megemlékezővel együtt jelentem ki, hogy valós történelmünk pontos ismeretében büszkén állok oda honfitársaim mellé Kormányzónkra úgy emlékezve, mint aki államférfiként a legtöbbet tette a trianoni diktátum nemzetünket megsemmisíteni szándékozó drámája után nemzetünk megmentéséért és nemzet újraegyesítéséért.

Elegem van az úgynevezett demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból a nemzeti érdekeinket júdáspénzért kiárusítókból a külhoni és beltenyésztett ellenségeinkből.

Hiszek Hazám és Nemzetem feltámadásában!

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »