„Elegem lett a hazugságokból!” – Új könyvet ír Toroczkai László (+interjú)

„Elegem lett a hazugságokból!” – Új könyvet ír Toroczkai László (+interjú)

Gyurcsány Ferenc, a 2006-os eseményeket is átíró, történelemhamisító országjárására is reagálva ír új könyvet Toroczkai László, most, karácsony előtt pedig újra kiadta a 2005-ben elkészült Vármegyés a véres úton című könyvét. Az okokról a Patriota.info munkatársa beszélgetett Toroczkai Lászlóval, a Betyársereg egyik alapítójával, a Mi Hazánk elnökével, Ásotthalom polgármesterével.

– Miért adta ki újra a 2005 végén megjelent Vármegyés a véres úton című könyvét?

Új könyvet írok, amely márciusban jelenhet meg, s amely válasz arra a rengeteg hazugságra, amit Gyurcsányék évek óta, de annak idején a Fidesz is terjesztett a 2006-os tévéostrommal kapcsolatban.

Már szinte mindenki elmondta a maga verzióját és hazugságait az állami televízió székházának ostromáról és elfoglalásáról, csak éppen én nem, akit még a bíróság is az ostrom vezetőjeként ítélt el. A kezemben van minden olyan bizonyíték, amelyekkel a saját tapasztalataim mellett meg tudom mutatni, hogy mi is történt valójában 2006. szeptember 18-án. Ez ma már történelem, és fontos, hogy az utókor ne Gyurcsányék hazugságai alapján akarja megítélni a 2006 és 2010 közötti nemzeti ellenállást és a balliberális elnyomást.

Hírdetés

Az új könyv előtt azonban újra kiadtam a 2005-ben megjelent Vármegyés a véres úton című könyvemet, mert fontos tudni, hogy nem a semmiből bukkantam fel 2006 szeptemberében, ahogy annak idején az ellenségeim terjesztették. Valójában a 2006-ban megjelenő nemzeti ellenállást már évek óta építettük. Erről szól ez a könyv, amely nem csak új borítót kapott, hanem egy most írt előszóval mutatok rá néhány érdekes összefüggésre.

– A 2010 utáni évekről is szó lesz az új könyvében?

Igen. A Vármegyés a véres úton című könyvem tulajdonképpen a születésemtől 2005 végig terjedő időszakról, a hamarosan megjelenő új könyv pedig a 2006-tól napjainkig tartó időszakról fog szólni. A migráció és a déli határkerítés valódi története ugyanúgy benne lesz, mint a Jobbik árulásának és kettészakadásának eddig talán nem teljesen ismert részletei is.

A Vármegyés a véres úton című könyv új kiadása megrendelhető a [email protected] címen vagy a +36-30-363-8484-es telefonszámon 3032 forintért.

/Patrióta.info/


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »