Elege van a provokációból a francia kormányfőnek

Elege van a provokációból a francia kormányfőnek

A „rend visszatérését” szorgalmazta hétfőn Édouard Philippe francia kormányfő a több heti, időnként zavargásokba torkollott tüntetések után.

Philippe, aki a párizsi rendőrkapitányságra látogatott – amelynek több motoros rendőre is megsebesült a szombati zavargások során – , „radikalizálódottnak” nevezte az üzemanyagadó-emelés miatt tiltakozó sárgamellényesek mozgalmát.

„Ez a vita és intézményeink működése megköveteli a rend visszaállítását”, illetve „a provokációk beszüntetését” – hangsúlyozta a miniszterelnök újságírók előtt.

Szombaton ismét tízezrek tüntettek országszerte Emmanuel Macron elnök és politikája ellen országszerte. Párizsban ugyan kevesebben vonultak az utcára, de mint a korábbi hétvégéken, most is törtek ki összecsapások. A BFM hírtelevízió egyik felvételén a tiltakozók megtámadták a Champs-Élysées sugárútra kivezényelt motoros rendőröket. Az egyik tüntető megütött egy rendőrt, egy társa pedig utcakövekkel dobálta a rendőröket. Ez utóbbi közül az egyik elővette a fegyverét, a támadókra célzott vele, de nem sütötte el.

Szombaton az ország több pontján 220 tüntetőt állítottak elő, 81-et közülük őrizetbe vettek. A párizsi ügyészség vasárnap nyomozást indított a motoros rendőrök elleni támadás ügyében.

Hírdetés

Beszédében Édouard Philippe egyes tüntetők „néha antiszemitizmussal átitatott nyilatkozatait, erőszakos cselekedeteit, a törni-zúzni akarást és a rendvédelmi szervek elleni szándékos támadást” ostorozta.

„Nem keverem össze azokat, akik ily módon tüntetnek, és azokat, akik békésen tolmácsolják a követeléseiket” – tette hozzá.

A kormányfő szerint „ahogy a mozgalom folytatódik, súlyos erőszakká fajuló radikalizálódásban ölt formát”.

November közepe óta Franciaország-szerte sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők özönlöttek az utcákra és utakat torlaszoltak el. A tiltakozás a fővárosban december elején heves zavargásokba torkollott.

A mozgalom, amelynek gyakorlatilag nincsenek vezetői, az azóta eltörölt üzemanyagadó-emelés ellen tiltakozik, de azóta más követelések is előkerültek a magasabb bérekkel, adócsökkentéssel kapcsolatban, sőt alkotmánymódosítást is követelnek, amelynek alapján a szavazók politikai kérdésekben is kezdeményezhetnének népszavazásokat.

A francia parlament pénteken intézkedéscsomagot fogadott el a sárgamellényesek követeléseinek kielégítésére. A jogszabály értelmében jövőre a túlórák után nem kell jövedelemadót, illetve egyéb járulékokat fizetni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »